Régi nagy kedvencről írok most. Az ausztrál írónő eleinte csak a romantikus Tövismadarak regényéből készített sorozata miatt volt ismert Magyarországon. A Róma első embere első részének első kiadásában is ezzel harangozták be az írónőt, hogy a sorozata vetítésekor kedd esténként kiürültek az utcák !
Nos a romantikus filmek könyvek nem érdekeltek akkoriban sem. Történelmet azt már akkor is szerettem, és így ért az a szerencse hogy egy könyvtáros rokontól 16 évesen, megkaptam az első részt ajándékba. Egyszeriben leesett hogy ez bizony már felnőtt irodalom....
Addig csak olyan ókori tárgyú könyveket olvastam mint Gárdonyitól a Láthatatlan ember, Révay József Tűzfolyam és A költő és a császár. Udvarhelyi Dénes Aquncumi elégia, Földes Pétertől A delfin lovasa, Hegedüs Géza Milétoszi hajós és Az írnok és a fáraó. Fehér Tibor Aqincumi lovas és Boleslaw Prus Fáraó. Az utolsó kivételével ezek erősen ifjúsági irodalom, és néhol erősen érződik rajtuk az ideológiai elvárása a könyv megírása korának, amit az írók teljesítettek is. Így amikor belekezdtem a Róma első emberébe hamar nagyra nyílt a szemem a döbbenettől..
Hát bizony szex, erotika, az volt benn bőven, már az elejétől.. Érdekes módon, a véres harci jelenetek nem leptek meg, ahhoz mar 12 évesen hozzászokik az gyerek, az mehet nekik.
Magával ragadott a történetmesélés, és ami nagyon tetszett benne, hogy nem próbálta hőseit modern szemlélettel ábrázolni vagy megítélni. Sok történelmi regény írója elköveti ezt a hibát, nem bírnak a felvilágosult XX. századi ember bőréből kibújni. Ilyen például Ken Follet Katedrálisa, amelyben a jók, mind felvilágosult, modern szemléletű karakterek, teljesen függetlenül attól, hogy a XI. századi Angliában ilyen nem alakulhatott ki. Nem volt meg a történelmi, eszmei, egyéb háttere, alapja az ilyennek.
Másik látványos, de hamis leképezés a Róma sorozata a HBO-nak. Nagyon alapos, a ruhák kosztümök nagyon korhűek. Na de a történelmi események, személyek..Azok épphogy csak, szinte nevükben, meg pár fő vonásukban egyeznek valós alakjukkal. ( ezen a linken, a hogyvolt-ot követő hozzászólásokban van néhány jó részletezés) Kár volt ezekért a torzításokért, mert a korabeli híres férfiak, és nők valós élete is volt olyan izgalmas és fordulatos, hogy sorozat legyen belőle. Ami pedig a viselkedést, erkölcsöket illeti, itt látszik, hogy igen eltúlzottan ókori pletykafészkek visszamaradt írásai vannak komolyan véve. Vagy XIX. századi izgalmas és perverz feltételezések a régi rómaiak erkölcseiről illetve annak teljes hiányáról.
Hogy előkelő római hölgyek nagy nyilvános lakomákon meredező farkú szexrabszolgákat ajándékozgattak egymásnak? .. Ehh, ugyan már, ez ostoba húzás, kiszolgálása a szenzációéhségnek. Dekadencia, erkölcstelen viselkedés az volt, de csak titokban, szűk baráti vagy családi körben. De ha kiderült azt azért közmegvetés fogadta. Attól hogy ők egy más kor, a kereszténység előtti idők emberei, azért voltak etikai, erkölcsi elveik, határaik.
Vagy a másik, az imago-k, halotti maszkok ábrázolása ami nagyon hamis lett. Ezek nem holmi falra akasztható hangulatmécsesek voltak, pláne mert viaszból készültek, ami nem tűri jól a nyílt lángot.
Jó, azért McCullough is szabadon eresztette írói fantáziáját, romantikus oldalát, és alaposan kíszínezte alakjainak magánéletét, jellemét. De ő legalább megmaradt a fennmaradt krónikáknál, ha pár mondatos utalás is, de ezekre építette alakjait.
Kellett ehhez persze jó adag múltkutatás is. Az írónő rengeteg szakirodalmat olvasott át (ez még a tömeges internet előtti időkben), járt Rómában hogy saját maga lépje le az ókori politikai helyszínek közti távolságot, igazolva egy feltevését. Férjével elutazott a mai Törökország dél-keleti szegletébe, hogy hitelesen adhassa vissza, Marius, Sulla, Lucullus, Caesar és Antonius erre vezető útjának környezetét. Térképeket készített rengeteget, az ókori helyszínek minél jobb megismertetése érdekében. Minden könyve végén sokoldalas tárgymutató, amit középiskolai, de akár főiskolai, egyetemi tanulmányok mellé segédanyagnak használható.
Egy térkép, Hispániáé, valamilyen félreértés miatt kimaradt, a Fortuna kegyeltjei-ből. Pedig ez nélkül nehéz nyomon követni, Sertorius, Metellus Pius és Pompeius Magnus útjait.
Igaz, amikor én jártam történelemre egy főiskolára, az ókortanárnőnk húzta a száját és nem mondott semmit, a kérdésre, hogy erről a könyv-sorozatról mi a véleménye. A Világ rajtunk kívül eső részén azonban a könyvek hatására érezhetően megugrott az ókori görög+római tanulmányok irányt érdeklődő egyetemisták száma. Olyan hatása lehetett, mint James Clawell Sógunjának, a japán tanulmányokra.
Szóval, nagyon berántott a téma, és másokat is, mert a Róma sorozat (többnyire) igényesen szerkesztett, és Szántó Judit által, nagyon-nagyrészt jól fordított sok kiadást megélt itthon is. Mondjuk, dacára ennek a sok Magyarországon is megjelent könyvének, a hazai nekrológok többségében, még meg sem említik …
Úgy általában véve is, más az a Róma kép, ami itt megjelenik, mint más művekben. A Rómával foglalkozó filmek könyvek többsége eddig ugyanis a császárkor Rómájával, a Hódító, a Gonosz, az Elnyomó, FuúÚJ !!, birodalommal foglalkozott, vagy az erőszakos hódításaival, vagy a belső válságával, a bukással. Persze, persze, nekem is fiatalkori nagy kedvencem a Római Birodalom bukása film…
És ment a sirás is, hogy mert mit adtak nekünk a rómaiak?
A Róma sorozat könyvei azonban korábbról indulnak, az úgynevezett Köztársaság válsága időszaktól. Amikor is, a kis makacs városállam választott tisztviselő egyre inkább kénytelenek, vagy képtelenek (pártállástól és intelligenciától függően) voltak elfogadni hogy ők bizony 3 kontinensen is területekkel rendelkező Birodalom. Az átállás nem megy könnyen, elvégre a királyi zsarnokságot nem azért küzdötték le, hogy aztán királyok legyenek újra.
Szóval ezeknek a városállami keretek közt felnőtt embereknek a küzdelme az ami a történetek fő szála. Környezetük pedig 3 kontinens számos provinciája és állama, és maga a Város, Róma.
Szerencsére ebből az időszakból rengeteg írásbeli emlék marad fenn. Részben az ekkor élt sorfordító férfiak életét feldolgozók, illetve saját műveik önéletrajzaik. Amelyeket szentként tisztelve másoltak évezredről évezredre.
Az írónő itt a történelmi szükségszerűségből kiterjesztéspártiak szemével mutatja be az eseményeket, nem csoda, végső soron ők győztek, az ők igazsága marad fenn.
Vegyesek ezek a férfiak, sokfélék, nem gáncsnélküli, foltnélküli héroszok, de ezt tudják maguk is. Akár a szimpatikus, akár a kevésbé szimpatikus oldalhoz is tartoznak a történetekben, közös bennük, hogy meg vannak győződve, államuk Róma különleges, egyedülálló. A fő vita éppen az lesz, hogy ezt a különlegességet tartsák-e meg maguknak, vagy terjesszék ki más népekre ?
Az optimaták, a bezárkózók még az olyan Róma közelieket is lenézték mint Gaius Marius és Tullius Cicero. Pompeius Magnust meg egyenesen gallnak titulálták, mert gyanús vidéki környékről volt való a családja, Picenumból..
Amikor pedig Julius Caesar meg akarta adni a Pó/Padus-síkságon élőknek a polgárjogot, és szenátusi helyeket (hogy híveinek számát növelje), komoly botrány tört ki. Hiába hordtak tógát, jártak fürdőbe, imádkoztak Iuppiterhez és társaihoz, éltek már rég, évszázadok óta római szokások szerint, nem engedték az ős-rómaiak elfeledni róluk, hogy I. Brennus gall király 300 évvel korábbi hadainak leszármazottai ők, ott a Pó síkságon. Itt jegyezném meg, hogy ez a jelenet is elég hamisan lett bemutatva a Róma sorozatban, mintha Julius Caesar csupa torzonborz Asterixet vagy Hasarengazfixet akart volna szenátorrá tenni.
Milyenek hát a rómaiak?
Nem, nem dilisek...
Sokszínűek, sokoldalúak. A nagyrészt pozitív főszereplőknek is vannak sötét vagy vitatható elveik. Quintus Sertorius a született katona és anyját szerető fiú, de nem egy saját gyermekeivel valamennyit is foglakozó apatípus. Vagy Metellus Pius, Sulla barátja és harcostársa, sokáig komikus figura, míg az észak-kelet italai és a hispániai hadjáratban végül helyt nem áll, szerényen. Az óvatoskodó, papucsférj Cicero. Octavianus, hiába van meggyőződve arról, hogy ő Caesar jogos örököse, megküzdött érte, mindent ezért tett. Azért nem egészen nyugodt lelkiismerettel tért nyugovóra Kleopátra halálnak estéjén… Nem szimpatizáltam vele, sem társaival Maecenassal és Agrippával. A módszereik, a cinikusságuk, manipulálásaik, túlságosan is jelen korunkat és hazánkat juttatja eszembe. Igaza volt Marcus Antoniusnak, Octavianusban van valami torz. Marcus Antonius ezzel szemben, minden hibája és bűne ellenére, egyenesebb jellem. Az ifjabb, ismertebb nevén Uticai Cato. És Lucius Cornelius Sulla. Na az ő kettejük lelki vívódásaik, kétségeik, örjöngéseik a legjobb részek, jobbak még a sikeremberek, Caesar vagy Octavianus részeinél is.
És ha már Julius Caesar, sok helyütt olvastam, hogy az írónő kissé bele is szeretett ebbe a főhősébe, ami nála kissé az objektivitás/hitelesség rovására is ment…
És a nők. Itt vette elő jobban romantikus szerelmiregény-író énjét Collen McCullough. Volt ezekben az időkben a nagy férfiak mellett jó néhány érdekes életrajzú nő is. Mert a korabeli írásokban róluk is elég részletesen megemlékeztek. Aurelia, Caesar anyja, az ifjú Cato anyja az első Livia Drusa, a sokszor házasodó, de mindig jó feleség Fulvia. (ő a Róma sorozatból kimaradt, pedig az ő valós történetéből is kitelt volna egy nem semmi karakter) A gőgös Servilia Caepionis, Junius Brutus anyja, aki valóban Julius Caesar nagy és viharos szerelme volt, és Caesar lánya, Julia, akinek halála valóban sorsfordító esemény volt a kortársak szerint is. Kleopátra, Octavia, Livia Drusa, . Sorolhatnánk még a jól megírt női szereplőket hosszan. Nem ismerek más olyan regényt, nem hogy regényciklust, ahol a nők is ilyen hangsúlyosan voltak ábrázolva. Mint társai a férfiaknak, akik a maguk háttérből irányítják az életet.
Szóval, ők azok a férfiak és nők akik a kötetek szereplői, színpaduk pedig az akkori ismert ókori világ. Bár főleg a Mediterraneum és környéke persze. Nagy pozitívuma a sorozatnak, hogy olyan történelmi eseményeket is részletesen megismerhetünk belőle, amelyek a középiskolai, vagy akár főiskolai tananyagból kimaradtak. Vagy épp csak alig lettek említve. Teljesség igénye nélkül, ilyen például az itáliai népekkel vívott (polgár)háború. Nem is gondoltam volna, hogy a más sok provinciás Rómának ilyen veszéllyel kellett szembenéznie, közvetlen a szomszédságában.
Vagy például Caesarnak a fiatalkori évei. Valahogy úgy, onnantól kezdve él a képe, szerintem sokaknak másoknak is, hogy valamiért elment Galliába egy nagy hódító politikus, (ennek a gall hadjáratnak az évtizedes előzményeit is megismerhetjük) aztán hazament, dictator lett, összejött Kleopátrával, majd megölték, és kész. Na ennek az életútnak az elejét nem ismerhettük, pedig Caesarnak épp úgy meg kellett járnia a hivatali ranglétrákat, választásokat, mint előtte 400 éven át sok sorstársának. Alulról kezdve.
A sorozat ezzel, Caesar halálával, és Antonius és Octavianus bosszújával ért volna véget, az Októberi ló-val. De nagy volt a rajongás, Bob Carr, ÚJ-Dél Wales miniszterelnöke is indítványozta hogy folytatódjon a sorozat. Arrafelé egy miniszterelnöki óhajnak más a súlya, de McCullough, azért megírta a folytatást, az Antonius és Kleopátrát, több mint tíz év egy kötetbe lett sűrítve. Nem lett rossz, de azért érezni némi különbséget. Egyik hibájául azt tudom felróni, hogy egy hatalmas kötet, alig lehet megtartani (legalábbis az a kiadás amit én vettem meg). Másik pedig hogy itt kevesebb a térkép, és ami van, az elnagyolt. Feltűnő a korábbi kötetek alaposságához képest. A további kötetek megszületését sajnos az írónő elhatalmasodó betegsége már megakadályozta.
Akárhogy is, nagyszerű élmény újraolvasni a köteteket, ha az ember ideje engedi. És gyorsolvasó mondjuk…
Utóirat 1. Amiből lehetne akár önálló poszt is. Van Collen McCulloughnak még egy ókori témájú műve, a Trója Éneke. Eltérő a stílus, a trójai háborút írja le benne, a mítoszok szereplőit, mint nézőpont karaktereket használva fel benne. Itt nincsenek Istenek, mítoszok, magyarázat nélküli időugrások, csak közönséges gyarló emberek. Gőgös és osztozkodáson veszekedő királyok, PTSDben szenvedő héroszok, totál alkalmatlan, született előjogos uralkodók, beképzeltségtől elvakult rokonok, csalfa nők. És hosszan, de gyakorlatias könyörtelenséggel vezetett hadjáratok, hódítások.
Utóirat 2. Ha valakit mégis a dekadens, orgiás római hangulat jobban érdekel, annak Fellini Satyriconját ajánlom figyelmébe hangulatfokozónak.
Utóirat 3. És akinek elege lett az orgiázásból, de kíváncsi a korra amelyben mindaz történt, azoknak pedig Henryk Sienkiewicz könyvéből készült Quo Vadis filmet. A sok feldolgozásból a 2001-est ajánlom, az a legjobb, kedvenc színészem Boguslaw Linda alakítja Petronius Arbitert, a Satyricon könyv eredeti íróját.
Ave mindenkinek ! És legyen egészség !
2020. május 1
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése