PSY 1 - Kutyák 1 - 1992 - Kultuszfilm a lengyel rendszerváltás idejéből. - Filmeshogyvolt

- Maurer főhadnagy, mit tett ön Novakowski százados ügyében 1980-ban ?
- Fejbe lőttem 220 méterről, egy 7,65 mm-es pisztollyal.
- Ismerte ön Novakowski századost?
- Együtt jártunk egyetemre, Vitek.., Novakowski százados, a barátom volt.

psy_2.jpg

Ezzel az igen ütős párbeszéddel kezdődik a most bemutatásra kerülő, titkos-ügynökös, besúgós, árulásos lengyel krimi, mindjárt 1992-ből

Az időpont 1990, az átmeneti időszak. Még a régi rendszer nem ért egészen véget, de az új sem kezdődött igazán el. A helyszín Varsó, a volt kommunista belbiztonságis tiszteket átvilágító bizottság egyik ülése. (lengyeleknél keményebb és véresebb volt az elmúlt40-év, náluk sor került némi átvilágításra, hogy a belbiztonságisok közül ki vett részt erőszakos akciókban) Frantisek „Franz” Maurer főhadnagy múltját vizslatja a volt ellenzéki/jövendő kormánypárti Wenczel szenátor. Az hamar kiderül, nem egy politikai gyilkosságról volt azért szó, hanem elfajult túszhelyzetről. Az említett Novakowski besokallt attól, hogy nem engedték neki anno a Szabad Rendőrszakszervezetet, megölte a feleségét, és túszként egy tetőre hurcolta saját lányát. Ennek az ügynek a végére tett pontot Franz, egy mesteri lövéssel, és az ő karrierje innen indult meg. Beválogatták az elit belbiztonságis csoportba, sok kitüntetés, sok fegyelmi, visszavont elbocsájtási javaslatok. Támogatta/védte apósa, aki magas rangú belügyes pártember volt akkoriban. Majd, a nyolcvanas évek végére zsarusors, elvált, felesége Amerikában, és most itt van az Átvilágítási Bizottság előtt. Eldöntendő, alkalmas lesz-e vajon az Új Demokratikus Lengyel Állam szolgálatára?
psy_1.jpg
Különösebben nem izgatja magát, fekete öltönyéből kibújva, felvesz egy nagyon menő, jelvényekkel teli bőrdzsekit, - a la Top Gun - és irány a munkahely, a Biztonsági Minisztérium, a hírhedt Rakowiecka-n. Neki és régi kollégáinak sürgős és titkos munkája van még, minden éjjel. A besúgóaktákat égetik teherautószám, egy szeméttelepen. Van köztük minden, feketepiacra eladott középkori áldozókelyhével zsarolt papoktól kezdve, diáklányaira gerjedő tanárig vezekelt a belbiztonságnak besúgóként sokféle bűnös lélek. Ami Franzot, barátját Olgerd „Olo„ Zvirski-t, és társai jövőjét illeti, meglepően nyugodtak és bizakodók, börtönben ők aligha kerülnek, és úgy néz ki még maradhatnak is a szerveknél valahogy. "Politikaiakra ezeknek is szükségük lesz "... Hajnalban hazaviszik Maurert szép, kertvárosi, de igen üres villájába, ahol az saját privát iratmegsemmisítésbe kezd. Oklevelek, fényképek, játékmackó, utoljára felesége és kislánya fotója, minden a tűzre kerül. Aztán irány a munkahely, újra.



Itt kezd némi vihar kitörni. Egy új képviselő, Rutecki, Stopczyk századossal kiabál, mert hallomásból tudja már, hogy a százados és csapata iratokat éget. Majd megvesz azért hogy a besúgóaktákba pillanthasson, Stopczyk azonban flegmán közli vele, hogy még egyenlőre nem a főnöke, nem adhat parancsot. De várja meg az irodájában, mindjárt jön, Rutecki sértetten elindul, nem kér útba igazítást, az elmúlt 10 évben sokszor járt abban az irodában – nem önszántából. A százados Oloval tárgyal, annak az utolsó ügyét, egy pap lányának aktáját még le kell zárni, akármilyen rendszer is jön, befejezetlen ügy nem lehet. Olo mindjárt átpasszolja az ügyet barátilag Franznak, mert neki lakásgondjai támadtak, hirtelen. Kiderült, eddig nem kellett lakbért fizetnie valamiért, most meg kérik rajta visszamenőleg. Hja, már nem véd a munkahely annyira. Franz vállalja, irány az ilyen papgyerekek rendszeres előfordulási helye, egy vidéki leányárvaház, ahol kegyetlen tekintetű nevelőnők, és kéjenc nádpálcás férfitanárok a mindenhatók.
psy_14.jpg
A gyönyörű Angelika Wendt-et Franz mindjárt el is viszi egy előkelő cukrászdába. Miközben a lány eszik, megfigyeli, hogy Franz-al lepacsizik több gyanús, de jól öltözött alak, suttogva bizniszelnek, jól megnézi a férfi BMW-jét is. Majd miután végzett, közli felőle mehetnek dugni, nem ez lenne neki az első kétszer-háromszor idősebb férfiakkal. Maurer azonban nem rohan, inkább kikérdezi mit tud az apjáról, nem sokat, pap, azt mondják, őt meg ide rejtette, kiszolgáltatva. Aztán a lány kérdez, Franz meg vigyorogva válaszol, igen, elvált, a felesége hagyta ott. S miért, hát, mert hülye kurva volt. Összemosolyognak, két magányos lélek, alakul némi kémia.

Rakowiecka, tiszti kantin, reggel. Tegnaphoz képest idegesebb Stopczyk és csapata, már most vodkáznak keményen. Mert megint itt kísért Rutecki képviselő, az aktákat követelve, most főnöküknél Walenda őrnagynál van éppen. A jövőjük már mindjárt nem olyan nyugis, ezen tanakodnak, amikor megjelenik egy friss egyenruhás, és bemutatkozik, Waldemar Morawiec, zászlós, frissen végzett a tiszti iskolán, Stopczyk egységéhez vezényelve. Szánakozó tekintettel nézik a srácot, jókor jött ő is ide ! De ez van, Stopczyknak Walendánál van jelenése, a még józan Franz és Olo mennek vele, a többieknek parancsot ad, józanodjanak ki, az égetésre ! Azok el is vonulnak, legrészegebb társukat vállukon hordozva énekelve.

Nagy felháborodás keltett a jelenet a kritikusok és a Szolidaritás veteránjai közt. Ugyanis egy-az-egyben az 1970-es gdansk-i sortüzek egyik áldozatának filmen is megörökített, ikonikussá vált körbehordozását idézi. Ráadásul közben Janek Wisniewski dalát éneklik gúnyosan, ami a Szolidaritás nem hivatalos himnusza volt. (magyar felirattal, modern feldolgozásban)  Ez szentségtörés volt azoknak a harcoknak a résztvevői számára. Csakhogy 1992-ben már az volt a helyzet, hogy a hősi harcok veterán szakszervezetis és értelmiségi ellenzékijei egymásnak ugrottak a rendszerváltás másnapján, (részben pont Walesa hibájából) a régi rendszer sok kis kedvezményezettje pedig egyre pimaszabbul és magabiztosabban kezdte használni átmentett hatalmát és pozícióit. Úgyhogy 1992-ben a lengyel nézők nem szentségtörést láttak ebben hanem keserű valóságát kimondva rendszerváltásuknak.

Walenda irodájában színjáték indul. A százados nem érti milyen égetésről faggatják, cigaretta? Aztán érteni véli, csak régi számlák a tisztítószerekről szerinte. Walenda őrnagy sem erőlteti nagyon a dolgot igazából, és érti ezt az egyre dühösebb Rutecki képviselő is. Úgyhogy az ajtóhoz megy és behívja – nem mást mint az újonc Morawiecet, mondja csak el, mit hallott nemrég? Ő pedig pattogósan jelent, fültanúja volt, amint Stopczyk százados és már illuminált tisztek, akták égetését tervezték, ismeretlen helyen és időben… A százados szava elakad a sunyi árulástól, Walenda sem tehet úgy mintha nem hallotta volna, de csak annyit tesz, hogy szóban szigorú parancsot ad, ejnye-bejnye, ilyet ne tegyenek többet. Rutecki ezt is érti, az égetések folytatódnak, dühösen megfenyegeti a tiszteket, lesz ennek következménye. Franz és Olo közben Morawiecet patkányozzák le csendesen.
psy_6.jpg
Franz villájában whiskyznek aztán Oloval, szidva az új jezsuitákat, álszentek ezek is ! Majd elakad Olo szava, mert megjelenik Angelika, szépen felöltözve, otthonosan mozogva a villában. Franz volt olyan hülye hogy magával hozta az árvaházból, most meg bemutatja az új nőjét a legjobb barátjának. Mikor este kettesben maradnak, a lány megkérdi csábítón, miért nem akar végre vele szexelni a férfi? Neki ez nem nagy dolog...és igazán hálás….hogy kimentette…. De Franz nemet mond, indoka, hogy szégyellné magát ha megtenné, és szeretné végre ha valamiért nem kellene szégyenkeznie.
psy_4.jpg
Nappal a szeméttelepen, már most is égetni kell, sürget az idő. A csapatot egy dombról közben Morawiecz szorgosan fényképezi, de csak addig amíg Olo a hátába nem kerül, és el nem veszi a fényképezőjét… Majd lerugdalja a srácot a többiek közé, elveri és közli vele, nagyot téved, ha csak egyszerű pozícióharcnak hiszi ezt ! Ezek ők, ez a politika, szeméttelepen acsargó kutyák, és itt félmillió besúgó élete a tét, őket akarja mind az újonc lebuktatni? Olo nehezen nyugszik csak le, pisztolyt is előveszi, csak a többiek állítják le végre. Majd otthagyják a szipogó Waldemart a sárban.
Mit akarsz, lebuktatni félmillió embert ? !
Másnap a Bizottságban persze erről kérdezik Maurert, de ő nem hajlandó Olo ellen semmi terhelőt mondani persze, elég pimaszul válaszolgat, mégis, maradhat a rendőrségnél. A csapatból egyedül Olo akadt fenn a rostán, kirúgták. Komoran vacsorázik, amikor is mellé ül a vendéglőben egy korábbi ismerős, egy nagyfejű durva bölény. Bizonyos Gross, volt belbiztonságis tiszt, akit anno csempészésért, feketézésért kiraktak a szervektől, és ehhez Olonak is volt némi köze. De Gross nem bosszút akar állni, nem is fölényeskedni. Csak megvillantja, arany Rolexét, whiskyt rendel egy üveggel, és megkérdi, mit tervez magának Zwirski a jövőre? Hogy szerelőként megél, azt felejtse el, itt hamarosan nagy lesz a munkanélküliség.. Zwirski azért nem adja magát könnyen, de Gross is tudja a varázs-szavakat, „Franz Maurer bezzeg maradhatott, ünnepli is az új urakat?„. A vége az a beszélgetésnek, hogy koccintanak a feketék pusztulására, és a vörösökére is.
gross.jpg
Franz tényleg ünnepelt kissé, de akármennyire is piásan ment haza, ellen tudott állni a kádban fürdőző Angelika csáberejének. Pedig azt a megjegyzést is beveti az ügy érdekében, hogy bezzeg Olo, felnőttként nézett rá, nem taknyos gyerekként… Hiába, nem lesz szex.

Gross ex-őrnagy akcióba is lép. Egy előkelő vendéglőben hívás nélkül csatlakozik egy volt Staasi-s amfetamincsempész-hálózat vezetőjéhez, aki épp a thai szállítójával és holland vevőjével ebédelne. A lengyel közli a némettel, hogy tudja, itt Lengyelországban bizonyos Slaby testvérek javítják fel jó minőségűre az anyagot… Ő a jövőbeli zavartalan ügymenetért kezeskedne, de a német az kemény mint a Krupp-páncél, elhajtja, nincs üzlet..

Reggel a Rakowieckán, Franz-ot és társait, az újonc Moraweczel együtt, a Szervezett Bűnözés elleni csoportba helyezték át. Ha már tudnak megfigyelni, meg civilben nyomozgatni ugyebár hálózatok után.. Új parancsnokuk Bien őrnagy, régi bűnügyis, aki utálja a belbiztonságisokat, mert szerinte miattuk kezdtek az emberek köpni az egyenruhára. De itt majd megtanulják, mi az igazi zsarumeló, fele fizetésért dupla annyi munka ! Már tervez is egy akciót nekik, egy autócsempészbandát kell majd megfigyelni egy hotelnál. Franzék nem okoskodnak, örülnek hogy van melójuk, bólogatnak figyelmesen.
psy_utolso.jpg
Gross akcióban megint. Egy társával a thai szállítót kapták el, lábánál fogva fellógatják, ráhúznak egy nejlonzsákot és így kezdik verni, hogy beszéljen, hol és ki fogja az amfetamint kezelni? De a thai is kemény fickó, az összes vére kifolyik, de nem beszél, irány a Visztula.
psy_17.jpg
Este, igazi zsarumeló, megfigyelés, a hotel egyik szárnyának tetejéről, az exBB-es Jerzyk távcsövezik, a hollandot kell megfigyelnie, akiről ők úgy tudják, autócsempész. De majd megfagy a tetőn, mégsem akarják leváltani, így unalmában egy emelettel lentebbi hotelszobába kukkol be, ahol egy prosti kezdi kényeztetni vendégét. Kint egy kocsiban két exBBs, Öreg és Kazek nosztalgiáznak röhögve milyen is volt amikor nemrég még egyetemistákat figyeltek meg ! A fiúk azonnal bevallottak mindent, de a lányok voltak a visszapofázósok.. Aki mindezt hallgatni kénytelen velük a kocsiban, az Morawiecz. Kinti megfigyelőposztjukon Franz ismerkedik két bünügyissel, Mlodyval és Studenttel. Előbbiről megtudjuk, egy zabagép, és nincs nála a pisztolya, mert javítják. Student már értelmesebb, elmeséli Franznak, hogy 10 éve, ő is belbizt-es volt, pont Maurerrel együtt kezdte, de az első akció után inkább visszakérte magát egyenruhásnak, mert nem bírta gyomorral. Franz ezen elgondolkodik kissé, szóval volt olyan aki nemet mondott és maradhatott rendőr ? Míg ők így jól elbeszélgetnek, egy gyanús kocsi hajt be a hotelhez, utasai közt egy nagy bölényfejű is van.

Közben fenn a tetőn Jerzyk megunja kissé az ingyen pornót és feljebb néz a holland szobájára… de ott már sötétség van...Idegességében leveri a rádióját is, így a kávéját dobja le a rendőrkocsira. Moraviecz száll ki felkiabálni hogy mi van? Amikor megtudja hogy a célpont elveszett, ideges lesz, de mert kötelességtudó, a terv szerint behatolást rendel el, megnézni mi történt. Jerzyt le, Kazeket és az Öreget felparancsolja, és elmegy összeszedni a másik hármat. Mert azok szétszéledtek, Mlody hamburgert venni ment, Franz telefonálni Angelának, Student meg kávézik.

Megy, vagy inkább sétálgat az első trió a hosszú folyosókon, Kazek lemarad pár prostival viccelődni, az Öreg és Jerzy érnek a holland szobájához. Egész könnyen benyitnak, és a hollandot ott találják egy székhez kötve, csurom véresen, szemei a földön kivájva... sokáig nem szörnyülködhetnek, mert az árnyékból előlép Gross, torkon lövi az Öreget, Jerzyt vállon, majd a folyosóra lépve, Kazekre is rálő, minden csupa vér lesz..
A lövéseket kint is hallani, Franz el sem hiszi a telefonfülkében elsőre.. Majd Moravieczel rohannak vissza, be a főbejáraton, közben utasítják Mlodyt hogy hátulról figyeljen, Student meg rádiózzon a kocsiból erősítésért. Azok ketten nagyon bénáznak, Mlody elveszi a másik pisztolyát, mert nála nincs, de a tölténytár nélkül. Student meg elfelejti a hívójelüket, és a frekvenciát…

Maurer és Waldemar pisztolyt markolva behatolnak a szállodába, fel a lépcsőkön. De mert lengyel rendőr nem nagyon került ilyen szituba eddig, egymást fedező mozgásukat inkább az amerikai krimikből veszik. Elmennek a zokogó, de sértetlen prostik mellett. Megtalálják a lépcsőn a sokkot kapott, alig sérült Kazeket, aki irodai beosztásért könyörög, és minden besúgóját feladná érte. Majd elérnek a hollandus szobájához ami tele van vérrel és halottakkal. Jerzy még él, de ő is sokkban, elrebegi hogy úgy lőttek rájuk, mintha bábuk lennének.
A vérfürdőnek még nincs vége, kint Student próbálkozik a rádióval, amikor kilép az utcára egy másik ajtón Gross és hóhértársa, észreveszik, megállnak, felé fordulva. Ekkor tűnik fel hátuk mögött Mlody, rájuk fogva a pisztolyt, amiről most derül ki hogy töltetlen. Gross megunja a bénázást, Mlodyt közvetlen közelről torkon lövi, majd a közben menekülő Student fejébe lő kettőt. Fő a biztonság ugye. Vérfürdő vége.

Kórház. Amerikai zsarufilmekből ismerős, aggódó családtagos-kollégás jelenet, egy 80-as évekbeli lengyel kórházban. Bien őrnagy jön tájékoztatni a rokonokat, nos Kazek jól van, Jerzyt is úgy tűnik meg fogják menteni, ami Mlodyt illeti, nos érte még küzdenek, nem adják fel az orvosok. Morawiecz kiakad, üvöltözni kezd, szétver pár szekrényt. Szerinte Franz volt a hibás, mert nem vette észre hogy hátulról behatoltak a szállodába, mert telefonálni ment a nőjének.. Franz lehajtott fejjel hallgatja, és nem szól semmit, mert érzi, a másiknak igaza van… Gyászos hangulatban megy haza ahol aztán mégiscsak elfogadja Angela vigaszszexét.
Másnap Oloval találkozik, elmeséli milyen kelepcébe futott bele a csapat az éjjel. Dühöng, főleg Bient szidja mint pocsék főnököt. De a valóság az hogy Franzot is megviselte a dolog, főleg az hogy a támadóik csak úgy lőttek rájuk rendőrökre, mintha céltáblák lennének.. Olonak azt ajánlja, kérdezzen rá a kapcsolatainál, ki lehetett a holland amfetaminkereskedő. Az megígéri, van is egy neve, Jaworski.
psy_23.jpg
A következő jelenetben már Grossal és kis hóhércsapatával látjuk Olot, amint a Slaby testvérek vidéki tanya-birtokát távcsövezik. Majd Olo ócska lakásán kezdenek tárgyalni, itt már velük van az említett Jaworski is, akinek van saját kapcsolata a Staasin keresztül, csempészni Nyugatra. Lényeg, Olo kezdésnek egy szép nagy tágas lakást kap, cserébe elintézi hogy a Slaby testvérek kiessenek az amfetamin bizniszből, és a hatóságokat is szemmel tartja.
psy_19.jpg
És már megy is Krakkóba, Nawrockival, egy megvesztegethető ügyésszel, hogy egy másik ügyészt is megvesztegessenek. Egyszerűen, eladnak neki egy kaparós sorjegyet a rendes áráért, amin ügyész úr majd sokat fog nyerni.. Olo úgy tűnik még nem döntötte el kinek az oldalára áll, mert elkezdi útitársát kérdezgetni az ő szervezetükről. Nawrocki ügyész úr meg nagyon hülye, eldicsekszik mindennel. Hogy a krakkói ügyészt azért kell megkenni, hogy az alvilág egy ügyeskezű vegyésze szabadlábra kerüljön. Ő végzi ugyanis a tényleges melót, és akié a Vegyész, azé a biznisz. És Gross is azért siet, mert hamarosan jön Moszkvából vissza a fő megrendelő, a Revizor, akinek mindegy hogy Slaby vagy Gross, csak legyen amfetamin szállítva… Ezért versenyeznek.

Franznak további gondjai lesznek. Bien-el összevész, mert az nem akarja tisztázni a jelentésében, és Franz szerint nem igazán siet nyomozni.. Azt kapja válaszul az arcába őrnagytól hogy ők csak bukott spiclik, nem rendőrök, akik rájuk lőttek azok sem tartották rendőrnek őket.. Irány haza, de itt sincs nyugalma. Angela fogadja, meg egy lengyel tolmács és egy amerikai ügyvéd. Barátságos fickó, tegeződjünk, ok, szólíts Craignek. A volt feleséged küldött hogy adjam el a házát, ha kérdésed van, hívj bátran. Persze, értem, mosolyog vissza Franz, már számított erre, és egy doboznyi cuccával átköltözik saját ócska padláslakásába, de tele van boldog reményekkel a további közös életre. Angelának ez már nem tetszik annyira, bőg is egyet, hogy oda a kocsi meg a villa.
psy_18.jpg
Gross és Olo a Slabykat követik, a kisebbik testvér kemény fickó, nem hajlandó tárgyalni, de ha ő eltűnik a nagyobb az hajlandó alkudni, meséli Gross. Olo érti, neki kell eltüntetni a öcsit. Jutalma az lesz, hogy ő viheti az első szállítmányt majd Amszterdamba, és abból egy szép nagy százalék. Másik fontos meló, hamarosan kiengedik a Vegyészt, na azt rejtse el jól, mert a Slabyk is keresik.

Úgyhogy a két haver megint összeül dumálni egyet. Franz Angeláról áradozik, hogy nem gondolta volna hogy akar még vigyázni nőre valaha, meg hasonló kamaszos ábrándozások. Zwirski nagyot lélegzik, és visszarántja a földre, elmondja mit tegyen az ügyben. A Vegyészt kell letartóztatnia Maurernek, és egy hétig senki se tudja hol van. Franz aggódik a haverjáért, de az úgy tűnik még most sem döntötte el kinek az oldalán is van. Azt kamuzza Maurernek, hogy még nem tud semmit a szervezetről, még nyomoz. Hogy nagyobbat szóljon a leleplezésük, biztosabb legyen a visszatérése a rendőrséghez.

A Vegyész már egy szállóban pihenget, elkapni ketten kellenek. Így Franz megkörnyékezi Morawiecet, azzal, hogy a fickó akit engedély nélkül akarnak elkapni, a kulcs lehet a szállodai gyilkosokhoz. Waldemar eleinte meg sem akarja hallgatni, mert szabályellenes, meg különben is, egy ex-belbizt-es így meg úgy ! Franz aztán az érzelmeire kezd hatni, elmeséli neki, hogy Waldek apja volt a példaképe, aki miatt rendőrnek állt. Idősebb Morawiecz ugyanis valami legendás bűnügyis volt anno. Csak hát jöttek azok a nyolcvanas évek. Aztán Franz egyedül indul meg a folyosón, de vigyorogva, mert tudja hogy Waldek egy percen belül utána fut káromkodva. Így is lesz.
psy_12.jpg
A Vegyész szobájában csak egy prostit találnak, a szoba lakója észreveszi őket és menekülni próbál, hiába, utolérik, berángatják egy raktárba. Franz előbb megveri kissé, a sopánkodó Waldek fedez neki, bár nem örömmel. A verés után vallatás, hogy került ki a krakkói sittről? Vegyész elárulja kétségbeesetten, hogy Nawrocki ügyész hozta ki.. Megjegyzem, Olo csak azt mondta, hogy kapja el és csukja le, de Maurer azt hiszi, ez rendes zsarumeló és vallomást is kell kiszednie belőle. Keresik hát Nawrockit, aki mit tesz isten, egy elit klinikán van, szívroham az indok.

Repülőtér, megjött Moszkvából a fő vásárló, a Slabyk kenyérrel és sóval fogadják. A kerítés mellől Gross és csapata figyeli őket reménykedve. Aztán jön Zwirski, közli a rossz hírt, a Vegyészt lecsukták megint.. Mivel ő a csapat rendőri ügyekben illetékese, kénytelen megmondani, hogy Franz Maurer volt a letartóztató, a hírek szerint. Úgyhogy a dühöngő Gross-ék elkezdik megfigyelni Franzot, aki épp kamaszos rajongásában színházban vitte Angelát. Olo bemutatja, a lány egy kurva, de Maurer nagyon belesett, Gross szerint ez lehet a gyenge pont, környékezze meg.
psy_20.jpg
Franz ócska garzonlakásában isznak. Olo arról kezd beszélni, hogy gondolt-e a másik a nagy pénzre, hogyan is lehetne szerezni? Meg hasonlókkal kezdené felvezetni a témát. Maurer érti, de lelkes pia nélkül is, azt fejtegeti haverjának, hogy ez az ügy végre visszaadja neki az önbecsülését, mert ha nem, akkor valóban csak szemétdombra való... Neki ez vízválasztó, mert el kell hogy dőljön, ki zsaru, ki rabló, ki kurva.. Olo közben a Franz háta mögött ülő Angelát nézi folyamatosan, a lány meg őt. Nem meglepő módon a következő jelenetben Angela kopogtat Olo új lakásának ajtaján. Azt ezt követő jelenetben pedig már dugnak is egy hatalmas matracon. Franz már egyedül búsong otthon, amikor a lány felhívja, kis találgatósdi után árulja el neki, hogy legjobb barátja ágyában van.
A Moszkvából jött megrendelő közben leült Grossal is tárgyalni, hogy ő mit tud ajánlani? A közös ebéd közben érkezik Olo és közli négyszemközt, hogy Franz nem adja a Vegyészt, de ő megpróbálkozik még egyszer. Gross csak morran egyet, hogy innentől ő oldja meg a helyzetet… Olo meg menjen egyik régi emberével az ifjabb Slabyért. Hamar el is kapják egy szálloda előtt, be a csomagtartóba, és kihajtanak vele egy szántóföld mellé. Olo fejre célozva lő kettőt, majd kissé rosszul lesz, odébb tántorog. Aztán az történik hogy Gross embere elkezd röhögni, mert Slaby nem halt meg, hátrakötött kézzel kimászott és menekülni próbál… Nosza a Gross fióka röhögve utána, leönti benzinnel hogy mulatságosabb legyen, de meggyújtani már nincs ideje, mert Olo előbb őt majd a Slabyt lövi fejbe – most már pontosan. Majd némi hányás után elhajt az idősebb Slaby birtokára, ahol elárulja neki, a moszkvai már Grossal is tárgyal, de a Vegyész az nála, Olonál van. Ja és Slaby úr, már egyedül kell döntenie… Szóval ez a terve, kijátszik mindenkit mindenki ellen, maga javára.
A rendőrök már helyszínelnek a szántóföldnél, Bien szerint nem tudni kik ezek a lelőttek, de az egyik valami nagykutya, Waldek jelent Franznak, Nawrocki ügyész a belügy klinikáján van, nem jelentkezett az idézésre. Csupa rossz hír. Úgyhogy Maurert igen depis hangulatában viszik haza este. Ráadásul az ócska lift (valószínűleg még a háborút túlélt kevés varsói házak egyike) sem működik, így gyalog kezd felcaplatni a padlástérbe. Félúton jár, amikor mégis megindul a lift felfelé, és a mozgó fények miatt észreveszi a lakása előtt pisztollyal rá váró Gross bérgyilkosának árnyékát. Némi lövöldözés után Franz berohan egy folyosóra, a bérgyilkos ki az utcára, kocsiba száll, de a bejárat elé áll, pisztolyt a kapura fogva, és vár… Jól számít, Franz óvatosan előbújik, és az utca felé menne fegyverével. Ekkor egy másik autó jelenik meg az utcán, Morawiec-et meggyőzte a társa hogy menjenek vissza Maurerhez, mert öngyilkos gyanús volt az szerinte. Visszafordultak hát, és azt látják hogy valaki pisztollyal a kezében ül egy kocsiban. Moraviec kiszáll hogy megállítsa, az gázt ad elüti, másik rendőr ki a kocsiból Waldeket vizsgálná, de ekkor ugrik az utcára Franz aki ebből semmit se látott, és azonnal kilövi a két ismeretlen alakra a tárat, szerencsére nem talált egy lövése sem..
psy601.jpg
Maurernek elege lesz, kezébe veszi a törvényt. Be éjjel a volt/jelenlegi elit klinikájára ahol Nawrockit ápolják, lehurcolja egy nyugodt beszélgetésre a proszektúrára, és feleljen, kivel szabadította ki a Vegyészt ? Ügyész úr elsőre azt hiszi Gross embere jött érte, és rémülten mentegetőzik, hogy nem ő tehet az újabb letartóztatásról.. Aztán amikor megtudja hogy Franz rendőr, hirtelen megjön a hangja. Pökhendien megfenyegeti, hogy elveteti az igazolványát, miféle tempó ez kérem ! 20 év alatt nem látott ő ilyen rendőrerőszakot ebben az országban, Brezsnyev már halott ! Meg hasonló pofátlanságok egy olyantól, aki a múlt rendszerben szerezte a kinevezését... Maurer kissé megveri majd megmutatja egy ott fekvő holttesten demonstrálva milyen éles egy bonckés. Ügyész úr, erre kiad magából minden kiadható testnedvet, majd a végén a nevet is, Olgerd Zwirski, aki Gross embere, vele ment Krakkóba….
psy1000.jpg
Másnap, Vizsgálóbizottság. Wenczel szenátor, Rutecki képviselő, Bien őrnagy. Közlik Maurerrel, hogy nem találják alkalmasnak, hogy az Új Lengyel Állam rendőre legyen, ki van rúgva. És még vádat is emelnek ellene erőszakért. Csak megvonja a vállát, lerakja a pisztolyát és öltönyét, távozik. Aztán Top-Gunos dzsekijében a kórházba megy elsőre, ahol Waldeket ápolják. Megköszöni neki, hogy akkor éjjel visszament érte. Újonc sem haragos már semmiért, "a kopók tartsanak össze". Sajnálja hogy Franz elvesztette a melóját, de bízhat benne, ő folytatja a rendcsinálást.. Maurer csak annyit kér tőle, ha majd rákerül a sor, őt azért söpörje egy külön kupacba azért.
psy_602.jpg
Majd irány a városi börtön, ahol épp sikerül Gross két embere elől elcsípni a megint kiszabadult Vegyészt, és irány a fickóval a Slaby birtok. Ahol a már csak egyetlen Slaby épp öccse koporsóját ácsolja, kelet-európai paraszthagyományok szerint. Maurer elmondja, hogy Gross és csapata ölte meg az öccsét, kíméletlenek, szervezettek, nem közönséges utcai bűnbanda. Majd megteszi az ajánlatát, vegyen fel Slaby hozzá hasonló ex-belbiztonságisokat.. Tudnak minden útvonalat, tudnak felderíteni, tervezni, ölni, ők a legjobbak. Ami a Gross bandát illeti, ő vállalja, hogy félmillióért megöli őket...
psy_604.jpg
Ok. Irány az éjszakába, megkeresni fegyvercsempész ismerősét, a fiatal Radoslaw Wolfot. Tud-e valami komolyabb fegyvert szerezni neki most. Wolf tud, most mindjárt. Kimennek a pályaudvarra ahol a Szovjetunióba visszatelepülő Vörös Hadsereg vagonjai várakoznak. Ott egy ismerős őrkatona, aki mindjárt akasztja is le válláról a Kalasnyikovját.
Gross gondterhelten hívja magához Olot és embereit. (a hidegvérű gyilkos amúgy szerető férj, és soklányos jó apuka otthon). Elmondja mi az új szitu, a Vegyész a Slabynál, a moszkvai kapcsolatuk meg azt akarja hogy dolgozzon össze a két banda. Mert ő meg nyugodt ügymenetet akar. Úgyhogy, találkozóra kell menjenek, Slaby amfetamingyárához.
Így is lesz, egy elhagyatott gyár külterületen a cél. Itt aztán várakoznak Slabyra, kiabálnak is utána . De csak Franz várja őket fegyverével, és kíméletlenül hátbalövi Gross-t. Olo berohan az épületbe, a többiek dermedten állnak, Maurer csak elhajtja őket, húzzanak, majd ő is berohan. Megkezdődik a halálos fogócska a két ex-haver, ex-kolléga közt. Frank óvatosan halad előre, átfésüli az épületet, Olo már elrejtőzött. Várja hogy a másik túlhaladjon rajta és akkor a hátába kerül.. A terv nem jön be, Franz lepi meg őt hátulról. Olo könyörgőre fogja, leteszi a fegyverét, le is térdel. Azzal érvel, hogy ő csak bűnözőket ölt, és sokszor megvédte Franzot amikor Gross megölni akarta…
Maurer némán hallgatja, és csak annyit mond, „ megdugtad a nőmet….” Most ijed meg igazán Olo, mindez azért a kis kurváért? Igen, és fejbe lesz lőve… Utána Franz magát is fejbelőné, de már üres a tár, így csak a ravaszt húzogatja eszelősen percekig..

Börtön, Maurer hívják beszélőre, Angelika az aki keresi. Nem tart soká, a férfi nem akar beszélni vele, így búcsú nélkül távozik. De nagy túlélő a lány, rendben lesz.
……………………………………….

Utóirat 1. A filmre sokáig úgy gondoltam, mint amolyan lengyel Kutyaszorító, vagy politikai krimi. E poszthoz való anyaggyűjtés közben jöttem rá azonban, hogy inkább a noir a helyes műfaja. Kiábrándult, bukott rendőrök, csak testükkel érvényesülhető nők, korrupt hivatalnokok. Gyökeresen átalakuló, érdek és nem értékrendű világ, kiüresedett jelszavak. Ezeket az ismertetőjegyeket sikerült tökéletesen megtalálni az alkotóknak az 1990-es évek eleji Lengyelországban. A film remek zenéje is ezt a hangulatot, idézi, rövid fájdalmas trombitaszólók főleg.

Utóirat 2. A lengyel kritikusok, és a filmszakma nagyjai elsőre igen kiakadtak az addigi lengyel filmektől idegen, obszcén szövegeken és erőszakos jeleneteken. A nézők viszont másként gondolták, 1992-ben a legnézettebb lengyel film lett, az egyetlen ami az erős amerikai filmdömping mellett meg tudta tölteni a mozikat. Andrej Wajda erről nyilatkozott olyat, kissé fanyalgón, hogy a rendező, Pasikowski nagyon ismeri a közönségét és figyel rá, de ő, Wajda ezt a közönséget nem ismeri, de nem is akarja ezeket ismerni. Említettem hogy 1992-re már kiábrándultak sokan a hősi mítoszokból, a létbizonytalanság viszont mindenki felett ott lebegett. Ez az új közönség fogadta nagyon kedvezően a filmet, nyelvét és mondanivalóját. Hamar készült második rész is, amit - időmtől függően - szintén megírok majd, mert jó az is.

Utóirat 3. A film az 1992-es Lengyel Filmfesztiválon 5 kategóriában is nyertes lett. Ennek köszönhetően indult el Boguslaw Linda (Franz Maurer) filmszínészi karrierjének második szakasza. Eddig főleg egyetemistákat, ábrándos művészlelkeket alakított, de innentől számos jó (és néhány kevésbé jó) közönségfilmben szerepelt a következő évtizedben. Legalább fél tucatban Cezary Pazurával (Waldek Morawiec) közösen, akinek szintén jót tett a siker.  Igaz, nem ez volt az első közös filmjük, hanem a szintén Pasikowski rendezte Kroll, mely, szintén nagyon keményfickósan, egy lengyel különleges katonai alakulat tagjairól szólt. Marek Kondrat (Olo) már korábban is ismert színész volt, és maradt a továbbiakban is. A negyedik főszereplő, Agnieszka Jaskolka ( Angela) az 5 díjból, a Legjobb Új Női Szereplőét nyerte el. De nem csinált filmes karriert, inkább dögös divatmodell és celebként folytatta .

Utóirat 4. Nem ez volt az egyetlen lengyel film amelyben a fiatal alkotók kifejezték nemtetszésüket a rendszerváltásuk ellentmondásai, hazugságai miatt. Ha valakit a besúgós-tartótisztes, hatalom-átmentős történelem jobban érdekel, annak ajánlom korábbi filmeshogyvoltomat, a Hatalom Útvesztőit. Ennek az elején írtam részletesebben a lengyel közéleti-politikai állapotokról a 90-es években.

2020. február 20.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése