El Ministerio del Tiempo - Az Időminisztérium - Első évad. - 2017. július 20.

Egy pilot-ismertető egy TV sorozatos oldalon hívta fel anno a múltban a figyelmemet a sorozatra, hamar nagy kedvencem lett. Szeretem a sci-fit, tanultam történelmet, és az  El Barco nagyon meghozta a kedvem a spanyol sorozatokhoz. A tovább után némi történetismertetés, elmesélés, úgyhogy csak saját felelősségre!!


el_ministerio_2.jpg
Maga az alapsztori nem új, az Időjárőr már rég ismert a scifi műfajban. Egy újonnan toborzott csapatnak szóló eligazításon keresztül ismerhetjük meg a járőr, az Időminisztérium működését. Spanyolék ezután viszont egy eredetit ötleteltek.

Az időutazás nem valami időgéppel történik, hanem egy kolostor helyén kialakított épületben Madrid közepén. A mélybe egy folyosó vezet, és ezen vannak számozott kapuk melyek meghatározott évekbe nyílnak. Innen indulnak a járőrök már évszázadok óta, hogy felügyeljék a spanyol történelmet, ne változzon. Márpedig erre van sok igény, spanyolék is megszenvedték az évszázadaikat. És mindez a mindenkori spanyol kormányzat tudtával, támogatásával. Igaz, az állam legfőbb vezetőinek nem mindig adják tudtára hogy létezik ilyen szervezet, mert lehet hogy az illető király, főminiszter vagy Caudilló vérszemet kapna és nekilátna ész nélkül megváltoztatni a múltat vagy jövőt. Nem, jobb az ilyen kísértéstől megóvni őket és Spanyolországot, a Minisztérium létéről csak háttéremberek tudnak, olyan tisztviselők akiktől valójában működik egy kormányzat.
Folytassuk a szereplőkkel, az új csapattal.
a_trio.jpg
Amelia Folch, az egyik első egyetemista nő Spanyolországban, katalán, az 1870-es évekből. Határozott, elkötelezett a Minisztérium feladata iránt, és ő ismeri legjobban a megvédendő spanyol történelmet hármójuk közül. Nem véletlen hogy ő lett a trió vezetője. Tartja magát kötelességtudóan még akkor is, amikor rájön, mi lesz az ő jövője.
amelia_1.png
Sokak fő kedvence Alonso de Entrerríos. Katonatiszt a flandriai spanyol hadseregnél, az 1600-as években. A régi dicső idők embere, régimódian gondolkodik és ítélkezik, de egyenes, saját értékrendjét bármelyik időben követő katona. Erő és humor a trióban.

Julian, a madridi rohammentős, nekem a legkevésbé szimpatikus, ő nagyon XXI. századi. Aki kételkedő, gúnyos megjegyzéseket tesz a barbár múltra, de saját korát is sötéten látja. Azt hiszi hogy jobban tud mindent, mert az ő korára már mindent megírtak, mindenféle szempontból. Nincsenek ideáljai, nem hisz semmiben. Csak a hibákat veszi észre, ami jó, arra fel kell hívni a figyelmét. Idővel fejlődik majd a karaktere az átéltek hatására.

A Minisztérium régebbi emberei a pilotban még nem kerültek reflektorfénybe, később viszont egyenértékűek lettek a kezdő trióval.
el_ministerio_1.jpg
Salvador a titokzatos államtitkár. Az ő múltjáról tudjuk meg a legkevesebbet. Honnan jött, mikorból? Ő van abban a nehéz helyzetben, hogy meg kell felelnie a felülről jövő irányelveknek, és ezt el kell fogadtatnia az életveszélyes, és sok kérdést felvető munkát elvégző terepügynökeivel. De végig tartja magát a Minisztérium elsődleges irányelvéhez, bármit, csak a Történelem ne változzon.

Ernesto, kemény, büntető jobbkeze Salvadornak. Titkolja a maga múltját, de hát bizony nem könnyű az a múlt amihez köze van a spanyol történelem egyik legsötétebb figurájának. Azt éreztem rajta, törleszt, vezekel folyamatosan.

Irene, saját korában, az 1950-es években szenvedett, de a Minisztériumnak köszönhetően megtalálta önmagát, szabadon házasodhat egy másik nővel, és vezető pozíciót ért el a Minisztériumban. Ezért tud lelki támogatást adni Ameliának hogyan álljon helyt nőként. Juliant pedig próbálja ráébreszteni, ne lássa olyan sötéten 2015-öt, mert Irene korából nézve nem olyan szörnyű ez a XXI. század. Rugalmasan értelmezi a szabályokat, de egy idő után ez majdnem az életébe, és a Minisztérium létébe kerül.
vlcsnap-2017-07-15-09h31m47s220_1.jpg
Angustias a tyúkanyó-titkárnő, mindig oldja a feszültséget egy tálca kávéval, váratlan benyitással az irodába, vagy főnöke kioktatásával, amire éppen szükség van.

Velazques, portrérajzolói szerepkörben alkalmazott festőzseni. Ő a kötelező vicces mellék-főszereplő, de azért kiemelt szerepet kap majd egy rész erejéig, a sorozatok örök érvényű és kontinensektől független szabályai szerint.
velazquez_angustias.jpg
Ami a spanyol történelmet illeti, sok mindent megtudtunk róla. Mire érdemes büszkéknek lenniük, miért kell sajnálkozni. És mi az ami miatt szégyenkezni. Ez az utóbbi az amit én kiemelnék, sokszor hangzik el, hogy mi, spanyolok nem tudtuk értékelni hőseinket, mi pusztítottuk el saját nagyjainkat, mi kúrtuk el a magunkét, nem más. Semmi másra mutogatás, nem úgy mint nálunk.

Az epizódokat jól megírták, az aktuális küldetés mindig érdekes, a megoldás sosem könnyű, a Minisztérium nem mindenható. A kezdő trió összeforrott ahogy ismerkedtek a múlttal, és jövővel, és egymással. A szereplők egyre jobban kibontakoztak, elárulták gyengeségeiket, vagy titkolták egymás elől saját sorsukat. Felmerültek a kötelező időutazós kérdések, miért is nem változtathatom meg a saját múltamat, vagy miért nem menthetek meg olyat, aki megérdemelné? Odafigyeltek az írók a részletekre. Nem csak a történelemre, jelmezekre, egyebekre gondolok, hanem apró utalásokra amiknek később lett jelentőségük. Voltak persze logikátlanságok, és ez a sorozat sem hibamentesen magyarázza meg az időutazásokat és a Történelem változtathatóságának kérdését, De hát melyik időutazós film vagy sorozat az amibe nem lehet valahol belekötni?

Ami biztos sokaknak tetszhet Magyarországon, az átlag spanyol hivatalnokok és alkalmazottak panaszkodása. Mint nálunk. Hogy a munkaidő sok, nincs 14 havi fizetés, sem év végi ajándék. Mindent csak tempósan, ráérősen, manana-manana. Nem csak Irene kezelte lazán az időben utazgatást, spanyolos fesztelenséggel a Minisztérium dolgozói is - Julian is végül - egyszer-egyszer visszatértek a Múltba, hogy újraéljenek egy boldog családi pillanatot, focimeccset. Vagy mint Amelia és Alonso, hogy megtudják mi lett később szeretteikkel. Julian egész évadban küzdött a gondolattal, hogy megmentse-e feleségét vagy hagyja a történelmet úgy ahogy az történt?
vlcsnap-2017-07-15-09h43m37s930.png
SPOILER On
Majd döntött. Julian és Amelia 2013-ban, autón odahajtottak ahol Maite-t halálos baleset éri, és figyelték hogy mikor avatkozzanak közbe. Erre kiderült, hogy felesége azért lép döbbenetében le a járdáról egy autó elé, mert férjét egy másik nővel látta meg egy autóban... Éppen azzal ölte meg hogy megmenteni akarta.
SPOILER Off.
Az első évad végének csavarja mindent vitt. A második évad nagyon várós volt tehát.


Ha tetszett, oszd meg, köszönöm.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése