Back to busines. ( Vagy legalábbis remélem. Épp most kezdett megjönni a kedvem újra, erre nem bebasz egy háború a szomszédban? Ráadásul mi is benne vagyunk, sunyin, hitványan.. Na mindegy, próbáljuk meg….)
Szóval, a Japán Online Filmfesztivál, a facebook dobta fel az ajánlót, nosza, én meg lecsaptam rá. Ha már Ázsia, nekem Japán a fő kedvenc. Réges-régen tanultam is kicsit japánul, könyvek, hangszalagok még megvannak ( Yamaji Masanori -féle, ha valaki tudni szeretné) Dél-Koreával ismerkedem csak, Kína meg nem fogott meg.
Szóval Japán. Február 14-27 közt, egy regisztráció kellett csak hozzá, és meg lehetett nézni, max 2x számos japán filmet, jól sikerült felirattal. Úgyhogy ez időtájt esténként nem sorozatok mentek hanem egy egy japán film. Írtam volna róluk korábban és gyakrabban, még a Fesztivál ideje alatt, de sajnos a fent említett, jelenleg is folyó gyalázatos események tönkre vágták a hangulatot..
Lássuk, mi a véleményem róluk, kis ismertetőkkel.
Kezdtem a Rashomonnal. Híres klasszikus, a híres történetet ismertem, de a filmet eddig még nem láttam. De csalódás volt, még ha próbálom abba a korba is visszaképzelni magamat, amikor még friss új szemléletűnek számított az ilyen. Az eltúlzott gesztusok, hosszas csapkodós jelenetek eléggé fárasztottak.
Ito: Japán, észak-Honshu, kisváros, vidék. Itt él Ito, aki egy súlyos kommunikációs problémákkal küzdő tinilány, fejlődéstörténete, aki egy extrém környezetbe lép be, hogy leküzdje szorongását és új kapcsolatokat építsen apjával. Az extrém környezet az kisvárosi viszonylatban értendő, hősnőnk, társaival egy, angolszobalány-egyenruhás, felszolgálós kávéházban dolgoznak és ismerkednek az élettel. Semmi perverzre ne tessék gondolni, csak éppen kissé mellbevágó ahogy japánék elképzelik a brit szobalányokat.
A Ramen királya: Dokumentumfilm, 201-es évek eleje, egy ramenkészítő kisvendéglősről. A hónapokig készülő filmben eleinte egy kedves, romantikus kép alakul ki egy magának faló, kisvendéglősről, akinek mindene a jó tészta készítése. Másra ügyet sem vet, mint például egy rosszabb ízületi betegsége, csak a vendégek kiszolgálása a lényeg. Nekik él a Mester, akit áhítattal emleget minden törzsvendég, és messzi földről jönnek hozzá tanulni szakácsok. Majd amikor feleségének gyorsan felfedezett rákja, és halála kerül szóba, felmerült a gyanú bennem, hogy ez a vendégeknek, munkának élés, ez az „ugyan, nem lesz semmi baj, csak dolgozzunk, ne beszéljünk róla”-féle életveszélyes közöny…
Aristocrats. Létezik még Japánban a régi arisztokrácia, a szamuráj-hivatalnokok kasztja, ahol még ma is le van szervezve az élet. Főleg ha nő vagy és elmúltál húsz, mindjárt szereznek neked férjet. Egyik főhősnőnk ilyen család lánya, sorsa a fentebb leírtak. Ellenpontnak behozták a film közepén egy vidéki prolicsalád Tokióba költözött lányát, aki ugyan kihasználtabb, de szabadabb életet él, és tesz is hogy megvalósítsa álmait. Már persze japán körülmények és lehetőségek közt.
Under the open sky: Főszereplőnk 13 év börtön után szabadult. Kint nem várja senki, volt felesége sem, akit egy másik, rátámadó bűnözőtől védett meg eredetileg. Eleinte vicces az ismerkedés a modern technikával és új szokásokkal, majd egyre drámaibb lesz. Nem könnyű a börtönből szabadult, és jó életet kezdeni akarók sorsa, de Japán az ahol ez nehezebb, főleg a bürokrácia miatt. De emberünk némi megzuhanás után kitart,,szerez is végül kitartásával pár támogatót, tesz egy zarándokút-félét gyerekkora nevelőintézetébe, egy dokumentumfilmes sráccal.
Masked Ward: Kórházas, túszejtős thriller, nem is rossz.
Happy Flight.: Repülőteres, katasztrófahelyzetes komédia, tetszett ez is, kedvencek egyike lett.
The Floating Castle: Úszó Erőd, japán módra. Megtörtént esetet dolgoznak fel, 1590-ben Toyotomi Hideyosi elküldte hű emberét Isida Mitsunarit 20,000 emberrel, hogy foglalja el a kis Oshi erődöt, amit alig 600 szamuráj védett. A védők meg ellenálltak, egész sokáig. A film néhol komikus, néhol érthetetlenek a japán gesztusok, de van benne pár igen látványos ostromjelenet.
Mio,s Cookbook.:Történet két árva osakai kislányról akik Edoba kerülnek az 1800-as évek elején. Egyikük, Mio híres szakácsnő lesz, és elhatározza, hogy megkeresi barátnőjét. Aranyos történet, vicces edoi kispolgárokkal, városi lakosokkal, meglepően harsány, majdhogynem mediterrán, spanyol gesztusokkal.
Its a summer film ! Az első, és egyetlen amibe beletekertem. Két középiskolai filmkészítő csapatról szól, az egyik nyálas-rágógumis-szirupos gimis szerelmes kisfilmet készít. A másik csapat erősen kocka rendezőlánya viszont a korai szamurájfilmek rajongója, és ilyet próbál összeállítani.
OZLAND: Komédia, egy vidéki vidámparkba került tokiói menedzserlányról. A szokásos fejlődéstörténet arról, hogyan nyílik meg valaki egy inspiráló főnök, és lelkes, de kissé bugyuta munkatársak közt, egy nemszeretem szituációban.
Sumodo – The successors of samurai: Dokumentumfilm egy sumo istáló játékosairól. Néhány kiválasztott edzéseit, kevés magánéletét, küzdelmeit a versenyeken követhetjük végig.
Bread of Happines: Ez az aranyos, kis történet lett a második kedvencem. Szintén vidék, szintén észak, Hokkaidó szigete. Sok zöld, erdő, hegyek, tavak. Itt nyitja meg kávézóját az aranyos kis házaspár, akik rajonganak úgy tűnik a svéd vastag sálakért, zoknikért, kendőkért, és IKEA lakberendezési díszekért. Férj a szakács, csodás pékárukat készít, felesége pedig remek kávékat, megörvendeztetve vele minden betérő szívét és gyomrát. Legyen az Tokióból maga-sem-tudja-miért idevetődött turistalány, vagy a szomszéd sokgyerekes család, esetleg egy iskolából szökött szintén helybéli cukika kislány. Jó és kedves emberek, jó és kedves történetei.
És a végére hagytam a legjobban tetszőt. The Chef of South Polar: Az 1997-es Déli-Sarki japán kutatóbázis személyzetének egy éve. Főszereplő a csapat szakácsa, aki mindent megtesz, hogy feldobja az elzártságban társai kedvét remek ételekkel. A többiek is kitesznek magukért, néha őrült ötletekkel tarják fenn magukban a lelket. És bár a bezártság megroppant néhány pillanatra néhány lelket, a történetnek jó és kedves vége lesz.
Általánosan két megállapításom lett a japán filmekről.
1. Sok a 120 perc. Szinte mindegyik film elég nehezen indult be, általános volt hogy a 60. perctől kezdett jobban érdekesebben beindulni a cselekmény.. Az első 60 percet nyugodtan lehetett volna lerövidíteni, meghúzni, és úgy élvezhetőbb lett volna a film.
2. Merev érzelemmentes japánok sztereotípia megtört, kiderült, hogy érzelmes népek. Harsányak, kedélyesek, óbégatóak. Spanyol sorozatokban láttam hasonló gesztusokat néha.
Szóval ezek voltak, dióhéjban. Tetszett, és ezentúl jobban fogom figyelni ezeket az online is elérhető dolgokat, ugyan a Nagy karanténnak vége egyenlőre, de az online bemutatók azok remélem megmaradnak még.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése