- Mit akarsz, ha megint ugyanazért,..
-Legalább hallgass meg..
Gyula feladta. Az ügyelet huszonakárhányadik órájában már nem sok energiája volt. És úgy általában sem mostanában. Péter legalább csak suttogott.
Minden jog fenntartva. Az itt megírt karakterek, ötletek, történetek a saját szellemi munkám gyümölcsei, saját tulajdonom, felhasználni, egy esetleges valóban megvalósuló Magyar Időminisztériumban, csak az Én megkérdezésemmel, beleegyezésemmel lehetséges..
- Szóval, van ez a német kórház, ott valahol középen.. Szép tiszta fehér kisváros, semmi migránsnépség, csak tiszta svábok vagy kik. Szóval, hírt kaptunk hogy leszerződtetnének hat magyar mentőst, azonnal, olyan nagy a hiány… Mi meg összebeszéltünk, öten, neked fenntartanánk a hatodik helyet, mert olyan jó fejnek tartunk..
- Jó fejnek.. na ja, csak ezért?...
- Ja, hát az is persze, beszéled a svábok nyelvét perfektül, ismered azt az országot is
- Meghallgattalak, és a válaszom neked is, kösz nem.
- Beszéltem a többiekkel is, ha nem értjük amit mondanak, alig húzzuk ki egy hónapig, plusz pénzt is akarnál a miénkből ?
-Nem Péter, egyszerűen nem érdekel a dolog..
- Ne szórakozz már, te sokat tehetnél értünk ! Mit önzősködöl, csak magadra tudsz gondolni mi, másra meg nem? És ugyan minek maradnál, Juti már rég gyűlöl a Márta meg nem fog neked feltámadni !
Gyulát hirtelen rengeteg energia szállta meg.. Megragadta Péter köpenyét és nekinyomta a falnak..
- Először is, ha valakitől segítséget kérsz, azt nem így követelőzve szokás ! Másodszor, szerintem ha itt maradok a sürgősségin azzal épphogy nem magamra gondolok elsőként hanem másokra. Harmadszor, ne merd a szádra venni még egyszer a feleségem nevét !!
Valami nem stimmelt, a falnak szorított Péter arca nem ijedt volt, inkább enyhén gúnyos… Gyula most eszmélt, hol is vannak. A kórház zsúfolt büféjében, és mindenki őket nézte, betegek, a nővérek, kollégák és Juti igazgató.
.......
Komoran indult hazafelé a Nyár utcán. A fáradtság amit érzett más volt, mint a munka utáni kimerültség, mintha a lelke is lemerült volna.. Váratlanul egy mellékutcából szirénazaj hallatszott, gépies reflexek léptek életbe, futni kezdett a hang irányába ... Tűzoltóautók álltak egy lángoló tetejű romos egyemeletes előtt. Mentő még sehol, azonnal az irányító tisztet szólította meg.
- Doktor Harta Gyula sürgősségis ! Vannak sérültjeik ?
- Hogy mi ? Nem dehogy is, már átvizsgáltuk, teljesen üres, romos lakóház, se egy hajléktalan !
Gyula felnézett a tiszt feje felett, és az egyik ablakban megjelent egy emberi alak. Volt álla, válla, fejének kontúrjai. Mintha az utcára nézne ki, de óvatosan, a szobából csak, nem kihajolva…
- De hát ott van még valaki, fent ! - A tiszt odanézett, már nem látott semmit.
- Nincs ott senki, ha mondom, átnéztük, és mindjárt beszakadhat a tető a lángoktól… Álljon meg ! Azt mondtam, álljon meg !!!
Gyula berohant a kapun. A füst terjengett de még nem fullasztóan, azért sálját arca elé tekerte, és felrohant a lépcsőn. Itt már erősebb volt és a lángok is terjedtek lefelé. Romos kopott falak, és ócska szemét, szétesett bútorok mindenütt… A füsttől már alig látott, de a padlón észrevett egy emberi lábat ! Fehér oldalt gombos nadrágot viselt.. Gyula megragadta és húzni kezdte végig visszafelé a folyosón. És megdermedt… Az egyik ajtóban két alak állt, és őt nézték döbbenten.. Két fura régi ruhás alak, valamit mondtak is, de ezt már nem hallotta, valami felülről a fejére esett….
........
Egy nap, vagy csak órák teltek el ?. Saját kórházában tért magához. Bár ködös képei voltak hogy benéztek hozzá többen is, azt valahogy érezte hogy nem csak kollégák lehettek.. Már az elbocsájtó papírjait várta, és ezt személyesen Juti igazgató hozta le neki.
- Lám csak lám, addig jár a korsó a kútra, mégis igaz ez a szép magyar, sőt ősmagyar mondás, igaz Gyula?
-Igazgató úr, az elbocsájtópapírjaim?
- Nos igen, azok Gyula. De tudja nem csak az osztályról, az ápolásból, hanem a kórházból is.. Tudja?
- Kirúgnak?
- Őőő, nos, nem még nem, illetve.. - Juti láthatóan zavarban volt. A rég várt diadalmas pillanata nem úgy alakult ahogyan nyilván eltervezte. - Nos, a kórházba nem kell többet bejönnie, de be kell mennie egy alkalmassági, őő, beszélgetésre. Igen.
- Alkalmasságira, hová?
- Őőő, valahova Budára, a címet a papíron megtalálja, és ha most távozna, az ágy kell másnak is…
............
A cím valahol a Szemlőhegy északi környékén volt. Kopottas villaszerű épület, a terjengő magyar bürokrácia-birodalom kis elhagyatott végvára. „ Alkalmassági és Ellenőrző hivatal, Észak-Buda” állt a kapun. Lépcső lefelé, bent a tipikus hivatali portás ült, elhízott ötvenes, de itt véget ért a nagy magyar hasonlóság, mert Gyula bemutatkozására, a portás barátságosan köszönt vissza.
- Á szép napot, igen, a kilencórás teccik lenni! Mingyárt gyön, már gyön is az igazgató úr, nem kell várni !
És újabb meglepetés, tényleg őeléje jött az igazgató, kezet fogva, mosolyogva. Kedélyes alacsony ötvenes, enyhe pocak, kis ápolt szakáll.
- Á, üdvözlöm Gyula, pontos, időben, ez jópont, az idő az fontos ! Martin Kálmán igazgató vagyok.. de tényleg ez a nevem, higgye csak el, és szólítson csak Martin igazgatónak. De jöjjön kérem az irodámba, nem bánja ha lépcsőzünk lefelé egy kicsit?
Sokat lépcsőztek. Előbb át egy régi, faragott kőkapun, majd lefelé több mint három szintet. A folyosókon régies, még fából készült padok és irattartók, neonok, az Alkalmassági Hivatal úgy tűnik nem tudott kiharcolni magának komolyabb felújítást, az elmúlt száz évben. De minden nagyon tiszta volt, por sehol.
Végül csak elértek Martin igazgató irodájába. Kint a kötelező tyúkanyó típusú titkárnő, de barátságosan mosolyogva. Az iroda elég tágas volt, egyik fala egy belső ablak, amire nézett, az viszont nem volt túl impozáns, egy felülről megvilágított üres terem, középen valami kútféle. Martin irodájában jó pár vacak régiségnek látszó olcsó dísztárgy volt a falon, íróasztala előtt három fotel.
-Foglaljon helyet Gyula, csak tessék, valamelyikben, kényelmesen… Na szóval, miért is van itt… Az igazgatója alkalmatlanság miatt felfüggesztette, de igen hamar megjárták a papírok az útjukat.. Nem ma lett előkészítve a dolog.. mivel haragította magára ennyire hűbérurát?
Legjobb lesz az őszinteség.. ugyan mi történhet belőle?
-Nos, nemet mondtam neki.. Juti tudott róla, hogy hívnak többször is Németországba dolgozni, de nem mentem. És egyszer csak megkeresett, hogy na akkor Gyula, most fognak magával egy interjút csinálni. Akkor derült ki, hogy elment a Minisztériumba, hogy van neki egy ilyen doktora aki inkább marad pedig mennyi esélye lenne. Ott meg adtak neki egy PR stábot, kérdezőbábuval, előre megírt interjúval. Arról, hogy inkább itthon maradok gyógyítani, mert ez a hazafias, a külföldi munka meg nem, ilyenek meg még ilyenebbek. Felment bennem a pumpa. Egyrészt, nem fogom sározni azokat akik kimentek, az ő döntésük, és nem könnyű. Az hogy én nem megyek, az meg az én döntésem, az indokaimhoz senkinek semmi köze.. Másrészt ő már kész eldöntött dologként gondolta hogy részt veszek benne, és fel sem merült benne hogy előtte megkérdezzen, hogy én másként is gondolhatom. Sok arcot vesztett a Minisztérium felé, mert ott biztosra mondta és a feketelistája tetejére kerültem ezzel.
Martin igazgató hümmögve hallgatta, közben aktákat nézegette.
-És most, lecsapott, felfüggesztette… Egyre romló pszihés viselkedés, agresszív a kollégákkal, hallucinál, a tűzesetet öngyilkossági kísérletnek akarta nyilvánítani, tudta?
- Nem tudtam, de nem is érdekel. Én láttam amit láttam, egy embert bent, és amikor bementem találkoztam még kettővel is. Őket hogy lehet öngyilkos hallucinációnak nyilvánítani?
Martin elmélázó hangon szólalt meg.
- Gyula, itt van a tűzoltóság jelentése is, az esetről… Nem találtak senkit a kiégett szobákban, egyetlen holttestet sem, nemhogy hármat..
-Lehetetlen, én..
- Pedig így van..utána is átvizsgálták, de az épület üres volt. . És a jelentés mellett küldtek egy feljelentést is, szándékos veszélyeztetés miatt.. Melyben leírják, hogy magát még kint egyértelműen figyelmeztették, és maga jelét adta, hogy hallotta, hogy az épület üres, nincs benn senki. De maga berohant mégis, és két tűzoltónak maga után kellett mennie, kockáztatva az életüket újra. Gyula ezért eltilthatják az orvoslástól, és örülhet ha csak kezelésre kell járnia.
Gyula körül megfordult a világ, őrült pörgésbe kezdett minden...
-Az lehetetlen, nem tilthatnak el, hisz az mindenem, és..
-Pedig sajnos komoly esély van rá..
Nem ! Nem adja meg magát..
- Akkor, akkor majd élek úgy !
- Gyula attól tartok téved. Most így érzi, de maga már jó irányba halad sajnos arrafelé, hogy pár hónap múlva az ismerősei szomorúan azt mondogassák, „na szegény Gyulának, másodjára már sikerült… „ Már, az öngyilkosságra gondolok itt.
- Hogy én, soha...
- Elvesztette a feleségét és azóta egyre vonul ki a világból, minden téren. Az ügyeleteket lenyomja, 24-36 órákat, de aztán csak hazamegy. Se a családjával nem tart kapcsolatot, sem barátaival.. A hobbija, a fotózás és természetjárás, de már ezeket sem űzi, pedig itt a tavasz. Ha még az orvoslástól is eltiltják, maga minden nélkül élne, és nem sokáig.
Nem bírt válaszolni.. Érzete hogy visszavágni kellene, tiltakozni, elrohanni. De tudta hogy amit az igazgató mond, az mégis igaz.. És Gyula pont az ilyet gyűlölte legjobban, az önbecsapást.. Ült dermedten.
Az igazgató továbbra is nézte és így kérdezte:
- Meséljen nekem azokról az emberekről ott a égő pesti házban… Hogy néztek ki?
- A hallucinációmról kérdez?
- Meséljen csak, meghallgatom…
- Nos, az első a földön feküdt, lábbal felém.. megragadtam, hogy kihúzzam. Olyan fura nadrág volt rajta meg hosszú gombos lábszárvédő. Azért ez elég fura divat még a pesti belvárosban is, futott át rajtam, emlékszem. Aztán a másik kettő.. olyan régies ruhákat viseltek, mint a a Tenkes kapitányában, vagy a Tulipános Fanfanban, tudja? Vállrózsák, paszományok, mindkettőn pofaszakáll…
- Ennyi? Semmilyen tárgy vagy egyéb a kezükben? Hol voltak az épületben?
- Semmi. És az első emeleten, a folyosón találkoztunk, az egyik ajtóban álltak.
Az igazgató sokáig hallgatott, majd egyenest ránézett.
- Gyula, most mondok magának valamit… Én hiszek magának, és tudom, hogy maga nem tévedett.. Tudom én is hogy tényleg voltak ott mások, és ők is kijutottak, de egy másik kapun.. Nem azon amin maga.
- Akkor jelentse, hogy nem vagyok bolond mégsem !
- Az a baj, hogy nem tudom bizonyítani.. illetve tudnám, de ezek olyan bizonyítékok amelyeket nem tárhatok mások elé….
- Akkor mi értelmük van?
- Mások elé nem, de nekem ez tökéletesen elég, hogy felkérjem, csatlakozzon a Hivatalomhoz.. Tudnám használni itt magát..
Gyula keserűen elnevette magát.
- Legyek alkalmassági ellenőr, magyarok ezreit vizsgáljam és ellenőrizzem itt?
- Sőt ! Magyarok százezreit és millióit – válaszolt Martin, most már egyenesen ránézve- A százmilliónál még nem tartunk, de az ötven már megvolt, tudja..
- Hogy mi, nem értem ?...
- Nem fontos….- Martin a számítógépe képernyőjére nézett.- Harta Gyula, született 1982 február 20.-án, Rostockban, az NDKban, szülei ott dolgozó magyar vendégmunkások. Harta Miklós kamionsofőr, Angyal Matild ápolónő. Ott él 4 éves koráig, amikor is hazaköltöznek, Budapestre. Jön a rendszerváltás, szülei vállalkozgatnak, belebuknak, néha visszamennek az egyesült Németországba, néha meg haza a Józsefvárosba. Itt is kezdi az iskoláit, de elég problémásan. Verekedések, kisebb rendőri ügyek,..
- Nézze, nem tagadtam soha, problémás kamasz voltam.. A sok költözés miatt nem volt kialakult baráti köröm, ha itthon voltunk, hát, bizonyítanom kellett.,,- Kérem, én teljesen megértem, csak tényszerűen sorolom fel a történteket, semmi több… Aztán egy tragikus véget ért eset – aminek csak döbbent szemtanúja volt - hatására, gyökeresen megváltozott. Fegyelem, kiváló tanulmányi eredmények. Szülei végül elváltak, 2000-ben. Maga elutasítja a fegyveres sorkatonai szolgálatot, inkább ápolóként dolgozik, majd elkezdi a Semmelweist, és kiválóan teljesít. Dicséretek a legjobb sebészorvosoktól, közben rohammentőzik. A 2006 augusztus 20.-i pánikban az elsők közt ér a helyszínre, több embert megment, kitüntetik. Ösztöndíj a heidelbergi orvosegyetemre, egy évre. Hazajön, megházasodik 2010-ben, felesége Szabó Márta. Maga sebészkedik, felesége keramikus, de virágot árul, minden szabad idejüket együtt töltik, gyerekük nincs..
- Ennek mi köze..?
- Ó bocsánat, semmi, csak a tények felsorolása.. majd jött az a végzetes 2017 április 25.-e.. Amikor maga mentőzött épp, és riasztották egy cserben hagyásos gázoláshoz, a saját feleségéhez Hogy hogyan volt lehetséges ez, a mindig óvatos és körültekintő Márta hogy kerülhetett a piros lámpa ellenére az úttestre..
Gyula nehezen kezdett lélegezni..
- És ezt nem bírja feldolgozni.. És ez az a kiindulópont ahonnan elvesztette a szilárd pontját életének, amiben hitt addig. Annyira megrengette a dolog, hogy elidegenedett, felépített magában egy olyan szemléletet, amellyel mindenre kívülről, cinikusan, gúnyosan, lelkesedés nélkül tekint. Mert maga már tud mindent, látott mindent. Semmi sem állandó, semmi sem biztos, semmi sem igaz. Igaz?
- Hazugságokban élünk, Martin igazgató, az emberek többsége magának hazudik, magát csapja be.. Semmi fejlődés, ugyanazok a múltbéli hibák ismétlődnek, nincs tanulság.. Bizonyíték erre a mai idők, amiben élünk...
Martin álmatag hangon folytatta.
-Két fő okom is van hogy kérjem, dolgozzon nekünk… Az egyik, pár olyan emberrel kellene együtt dolgoznia, akikben nagyon loboghat a lelkesedés. És itt lép maga színre, a szemléletével, a feladatra irányíthatja vissza figyelmüket. Víz kioltja a tüzet, meg hasonlók. A másik, hogy talán mégis találhat valamit amiben hihet, amiért lelkesedhet. Ami feldobja. Tudja, mindig voltak ilyen „mai idők” amiket éltünk, mi magyarok. És túléltük, továbbéltük.
Csend.
- Gyula mennyit tud maga a magyar történelemről ?..
- Amit majdnem minden magyar, amit középiskola végéig bemagolt jól, de inkább rosszul. Majd érettségi után elkezdett elfelejteni szinte azonnal. Szóval keveset és azt is felszínesen. Érdekelni érdekel, de manapság nem tudhatom hogy amit olvasok róla az igaz vagy manipulált. Mint ahogy azt sem tudom még, mivel is foglalkozik a Hivatala ahová állást ajánl..
Martin igazgató felugrott, és az ajtó felé indulva, hívogatta Gyulát.
- Jöjjön csak, jöjjön végigvezetem a folyosóinkon. Benézünk pár ajtón, mit gondol? Ha nem nyeri meg amit lát, elengedem, el én, ha tetszik, visszajövünk, és bemutatom pár munkatársának, rendben? De visszatérve a magyar történelemre, biztos van azért pár kedvenc korszaka ? A Lánchíd például azt gyakran fotózta, tudni akarja hogyan épült ?
2019. szeptember 28.
2019. szeptember 28.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése