Háborúsfilmes hogyvoltom második részében maradunk a térségben, Észak-Kelet Afrikában. Nem csak a nagy országok, németek, szovjetek, amerikaiak, britek filmjeiből áll a világ. Készültek más korabeli, vesztes vagy győztes hadviselő országokban is feldolgozások hadseregeik tetteiről. A Tobrukot védő csehek oldaláról átmegyünk a másik oldalra, 1942-be. Hogyan is harcoltak az olaszok valójában, ezt bemutatni készült ez a film. Pontosabban, ahogyan a mai nemzedékek szeretnék emlékezni azt hogyan és mit tettek nagy és dédapáik anno.
Filmeshogyolt indul..
Egy olasz Alce motorkerékpár száguld a sivatagban, erre a terepre gyártottak egyik legjobbja. Ketten ülnek rajta, a vezető, egy bersaglieri, meg egy aránylag tiszta, és jól felszerelt lövész. Pár perces megálló, néhány lerobbant roncsnál, a rohamlövész végignézi a tankokat van-e nafta, nincs. Így indulás előtt nem marad másra ideje mint lehülyézni a másikat, mert az egyéves egyetemista önkéntesnek jött ide a háborúba. De hát így tesz az akit már óvodásként a Duce-Duce gyerekdalon neveltek Boci-boci helyett, annak sikerül az agyát átmosni rendesen. Száguld tovább az endurós-páros. Közben fájdalmas, hősies vonószene szól, hosszan.
Végre célba érnek, egy frontszázad parancsnoksága. Újoncunk, Serra közlegény, Palermóból kissé elgondolkodva nézi a sebesülteket meg a szakadt és kedvetlen bajtársakat. Majd egy kedvetlen tartalékos százados, Fiore fogadja önkéntesünket, ő nem gúnyolódik, csak megkérdi, mit mondanak Rómában a háborúról.? Csillogó szemű lelkes válasz, karácsonyra Kairóban leszünk. Fiore csak legyint, és egy tizedessel elindítja a frontra, ha már ez a szíve vágya, hát nem tartóztatja egy percig sem. Egy jó tanácsot azért ad Serrának, vegye le gyorsan az önkéntesjelvényét. Az megteszi, de dacára az egyetemnek, nem érti hogy miért? Tizedes magyarázza, ahová most mennek, azok a katonák évek óta nem voltak a szép Itáliában. Mennek-mennek egy vádiban, némi ágyúzás hallatszik, újonc izgatottan kérdi, a mieink ? Ja, mondja a tizedes gúnyosan, akiket lőnek, azok a mieink. Aztán gyorsan sok darabra robban ő is, újonc csak néz, hová tűnt ?
Serra közlegény.
Megjelenik hamarosan pár ápolatlan külsejű fegyveres, Rizzo őrmester, Spagna és De Vita közlegények. Nagyon nem hatódnak meg hogy egy bajtárssal kevesebb, eltesznek egy leszakadt fület és ennyi. Ja és amúgy ők az az alakulat ahová Serrát helyezték. A Pavia gyalogoshadosztály legdélibb őrposztja. Ők védik a német-olasz szövetséges vonalat legmélyebben a sivatagban. Tőlük délebbre már csak a Kattara Sós Mocsár van.
Spagna, Rizzo és De Vita.
A várt veteránszokásoktól gyökeresen eltérően, a trió igyekszik mielőbb hasznos tagjává nevelni az újoncot. Mire is van leginkább szüksége a fronton az olasznak ? Nos persze élelemre, lőszerre, ruhára, járműre, de ha ezek nincsenek, akkor csodákra, elvégre azért olasz az olasz, hogy higgyen a csodákban ! Ebből három jár mindenkinek, újonc már el is vesztett egyet, azzal hogy túlélte az ágyúzást a vádiban. És hogy nekik mennyi van még ? Hát szomorúan összenéznek, hármójuknak talán ha egy csodájuk van összesen. Első szabály, fejet lehúzni. Második, a vérhas nem jelent gyengélkedőt, mindenkinek az van itt. Harmadik, a skorpiók a nedves és sötét helyeket szeretik, ezért a bakancsot alváskor se vegye le.
Rizzo ismertet, Serra ismerkedik a frontvonallal.
Serra gyorsan tanul, elsősorban kiábrándulni. Az arcvonal amit tartanak, nem egyéb mint futóárkok hálózata, néhány homokzsákkal, és fedőhálóval. Feladatuk nem más, mint figyelni az eléjük telepített aknamezőt, fel ne szedjék az angolok. A napok unalmasan telnek, Serra levelet írna a Mamának haza, de ekkor unaloműzőnek ágyúzni kezdenek az angolok. Ugrál, fut mindenki a latrináról, egyébről, van némi mozgás és sebesültek is. Rizzo őrmesternek nem tetszik a dolog, ahogy az angolok egyre közelebb jönnek, tesztelik az olaszokat mostanában... Jön Fiore százados hogy ellenőrizze a helyzetet, őt azzal fogadják, hogy a senki-földjére, egy régi dzsiproncshoz egy brit mesterlövész/orvlövész lopakodott, az ágyúzást kihasználva. És megsebesített egy, a latrináról nem elég gyorsan távozó olaszt, meg két szanitéc közül az egyiket. Nosza hívják azonnal a század legjobb és egyetlen aknavetősét, Tarozzit az aknavetőjével. Jön is és közli hogy három lőszere van, de kilövi. Elsőre mellé vagy 10 méterrel. Orvlövészt nem zavarja a dolog, kilövi a másik szanitécét is. Pontos újabb célzás és méregetés, de még pontosabb fohászkodás valamelyik Madonnához, holmi gyertyaállításra is buzgó utalások. Mellé megint. Most már a capitano lép közbe, bajtársiasan átöleli az aknavetős nyakát, úgy biztatja, és lőn. A század aknalőszer-készletének felhasználásával sikerül kilőni a dzsiproncsot, hurrá. Amúgy azért volt erre szükség, mert ha az orvlövész megtalálta valahogy az aknamezőn átvezető utat, nem lett volna szerencsés, ha visszalopakodik és elmondja Montgomerrynek.
Tarozzi és Fiore százados.
Éjjel megint robbanás az aknasávon, egy felderítő brit dzsip hajtott rá az aknákra. Nosza kilopakodás van, Rizzo vezet, mert ő ismeri az akna mintát, Spagna és De Vita utána, sor végén Serra. Naná hogy ő lép rá valamire, szól halkan előre. Egy saját aknára lépett, de megússza mínusz egy csodával, harckocsiakna volt az, egy gyalogos alatt nem robban. A dzsipnél újonc talál egy halott britet, meg egy sebesült fiatalt. Maga korabeli srác, help-help-ezik, de Rizzo dönt keményen, nem tudják elvinni, marad ! Így újonc csak nyugtatgatja, hogy majd érte jönnek az övéi, csak nyugi. Társai közben összeszedik az értékes zsákmányt, konzervételek a gyomornak, csöcsösmagazin a szemnek meg a kéznek. Aztán vissza az olasz állásokba. Míg ananászoznak, Serra megkérdi, ők mikor fognak előrenyomulni? Kairó, Alexandria? Látszik hogy a srác még mindig nem érti, így Spagna és De Vita kioktatja, soha. Az ő utánpótlásuk Bengháziból jön, ezer kilométerről, ami ideér, az nem egyéb mint főtt rizs, homokkal keverve. A briteknek bezzeg mindenük van. Serra még bizakodó, mert Rommel nagy hadvezér! Ja, bólogatnak a többiek, de a nagy hadvezér sem tudott mozdulni négy hónapja, úgyhogy erről talán ennyit.
Aztán mégis érkezik valami ellátmány két camionettán. És itt meg is szakítjuk mindjárt az őszintén realista háborúábrázolást, és átmegyünk egy jelenet erejéig, a nyíltan önfelmentő operaszerű olasz háborús emlékezésbe. A rakomány ugyanis egy teherautónyi fekete cipőpaszta hogy ragyogjanak a bakancsok ha Kairóba bevonulnak, meg egy gyönyörű fekete ló, ezen fog Mussolini belovagolni, ugyanoda. A konvojparancsnok szerint kicsit eltévedtek, Fiore szerint nagyon. Keserű beszédet tart arról, hogy a Duce inkább lőszert meg egyebet küldene inkább, ha már a háborút akarja megnyerni! A ló miatt aggódik legjobban a sofőr, joggal, mert Tarozzi és társai 500 kiló friss húst látnak benne, és megennék krumplival. De lelőni egyik frontharcosnak sincs szíve, csak nézik-nézik könnyes szemmel. Végül megesik rajta az olaszok érző szíve és elengedik.
Fiore és a fekete ló.
Majd némi tüzérségi támadás, pár bajtárs temetése, a szokásos. Megtöri az unalmat, hogy Fiore százados északra küldi a négyest vízért. Hajtanak hát a korabeli olasz autóipar egy furcsa kis termékén, és találkoznak is a vizes furgonnal. Annak civil sofőrje nem segít pakolni az olajoshordóba töltött petróleumízű vizet, de sztorizik arról hogy 18-ban a Piavénál az olaszok úgy nyerték meg a Vittorio Veneto-t hogy mind részegek voltak pálinkától. Most is azt kellett volna hoznia, már rég Kairóban lennének. De ha már északon vannak, olaszos lazasággal vezetnek még 40 kilométert a tengerig, és fürdenek egyet. A mókának pár partőrző Trieste hadosztályos vet véget. Előzékenyen közlik, hogy a part alá van ám aknázva a brit kommandók miatt... Vissza délre, a jó öreg sivatagba.
Éjjel őrségben Rizzo őrmester elmeséli Serrának az ő történetét. Több mint 2 éve került ide, még az első kudarcba fulladt 1940-es olasz támadással. Míg a többiek örültek ha fogságba kerültek, ő ezt megalázónak érezte és elrejtőzött egy bengházi bordélyban. Miután visszafoglalta Rommel a várost, előjött, és tessék, megint a sivatagba küldték, nem haza... De úgy érzi, akik ezt majd túlélik és hazajutnak, nosztalgiával emlékeznek majd erre, a sivatagra, a bajtársakra.
Nappali őrségben áll Serra a sivatagban, mikor elé kerül egy teve. Nem habozik, lelövi, és ő lesz a nap hőse, hisz ez húst jelent a századnak. Vigadnak hát, mikor jön Fiore százados, de ő nem lesz boldog a hírtől. Ugyanis ha egy teve jelent meg az olasz állások előtt, az azt jelenti hogy az aknamezőt felszedték az angolok.. És hív tűzszerészeket, akik igazolják is gyanúját, egy sávban hiányoznak az aknák. Újratelepítik őket, hadnagyuk közben elmeséli Fiorénak, hogy ez egyre gyakoribb mostanság, és mivel nemsokára telihold lesz, mindenki támadástól tart. Úgyhogy elküldik Rizzo őrmestert Serrával, ellenőrizni néhány előretolt őrhelyet, ahonnan pár napja nincs hírük. Mennek hát, odafelé legjobb út a Nagy Kattara sós felszínén vezet. Serra időközben kiélheti tudományos érdeklődését, megállapítja hogy tengerszint alatt vannak, lát délibábot, és felfedez némi kőbe vésett ősi emberábrázolást is, (beleadtak mindent a készítők a filmbe, meglovagolva az Angol beteg sikerét.) Önjelölt Almássy grófként előadást tart Rizzonak a 10.000 évvel ezelőtti emberekről, őrmester ezt elismerően hallgatja, mert ő csak öt osztályt járt, meg a Bibliát ismeri és kész. Keserédes nosztalgiázás az otthoni tehenekről, arról a szép zöld gyepről, szilvafákról, meg a hóról ami otthon már leesett. Aztán irány az őrállás ahol gyanúsan nagy a csend, nincs itt más csak egy szakasz halott bersaglieri. Eltemetik őket aztán irány vissza, jelentést tenni, de a századnál már tudják hogy támadás készül.
Október 23.-a van, jelentős dátum ez a világtörténelemben. Ezen a napon indították meg támadásukat a Brit Nemzetközösség csapatai El-Alameinnél. Rizzo és Serra számára csillagok helyett a tüzérség mutat utat. Reggelre érnek a Pavia táborba, ahol a megőszült De Vitát találják aki valami faládát javítgat mániákusan, és Spagnát, épen. Eltemetik a halottakat itt is, jön Fiore és eligazít. Északabbra a Folgore megállította ugyan a brit tankokat de annyira elvéreztek hogy a Paviát északabbra vezénylik, lezárni egy rést. Új állásaikat teliholdfénynél foglalják el, előző éjjel itt akartak áttörni a brit tankok. Egy kedveszegett Folgore hadnagy szerint csak a Molotov koktél állította meg őket de ennek is szűkében vannak. Beássák magukat, Fiore kioszt valami élénkítő tablettát, és várnak, hallgatóznak. De Vitára kell keményen rászólni mert az őszülőhajú csak a faládát kopácsolná mániákusan, hát hogy hallják meg így időben a tankokat?!
Aztán, megkezdődik... Hosszú percekig tartó zárótűz után, ami jól felkavarta a port, megindul a brit hadosztály. Az olaszok sem maradnak tétlen, rákezdi Tarozzi az aknavetővel, Rizzo és Spagna golyószóróval, meg a többiek puskával a kísérő gyalogságot lőni. A filmnek kétségtelen ez a csúcsjelenete. Vad, kétségbeesett közelharc a lövészgödrök közt, kavargó porban éjszaka. Brit gyalogosok csak jönnek és jönnek, gyakran belefutva tömegesen a golyókba, de ha elérik az olaszokat akkor ott a szuronnyal folyik tovább a küzdelem, amit legjobban gyűlölnek a katonák. A tankokat még ennyi sem állítja meg, csak hajtanak keresztül az olasz állásokon, mint holmi dinoszauruszok. Ezeknél a jeleneteknél értettem meg mi is lehetett a harckocsipánik.. Serra lő ahogy csak tud, majd azt veszi észre hogy De Vita kimászik a gödörből és csendes őrült mosollyal megindul a britek felé. Ordíthatnak neki, hiába, eltűnik. Reggel van, a csatának vége. Serra szomorúan veszi számba a veszteségeket, a csapat fele odavan, Tarozzi jobb szeme, Fiore lövést kapott vállába, Spagna meg a gyomrába. Hihetnénk, ez az egymillió lírás sebesülés, mert kiviszik a frontról haza, de valahogy mégsem ilyen a hangulat, könnyeznek is rendesen. Serra ezt követően elmélkedik egyet, a sokféle holtat nézve, az iskolában mást tanítottak a hősi halálról a diákoknak, és mást tudnak erről a katonák a fronton.
Október 26-27 éjszakáján amúgy a lerongyolódott olaszok olyan ellenállást fejtettek ki a jól felszerelt britek ellen délen, hogy Montgomerry újratervezett, és mégis északra helyezte a fő áttörést. Így hőseinknek jut pár nap, amikor csak ülnek az állásokban és várnak, majd egyre inkább gyanakodni kezdenek hogy őket a saját hadvezetésük is itt felejtette. Persze nem, de a kapott parancs szerint vissza kell vonulniuk 30 kilométert nyugatnak Kara-Bel Karimba, gyalog.
Megindul hát a század maradéka, útjuk megállói mind, az olasz háborús emlékezet egy-egy jellemző története.
Első stáció, elhajt mellettük néhány német féllánctalpas, amelyek meg nem állnak hogy felvegyék az olasz szövetségeseket. Hagyták őket a sivatagban, így tartja a legenda, na meg a brit háborús propaganda, amit aztán a háború után az olaszok boldogan átvettek mint önfelmentő, áldozatok-voltunk tényt. A valóság persze kissé más, a németek jobb hírközlési rendszerük, és több szállítóeszközük révén hamarabb kapták meg a visszavonulási parancsot így előbb is hagyták el a harcvonalakat. Mindegy, a paviaiakat ez nem vigasztalta volna, ha tudják is, rakják a bakancsukat tovább a porban.
Második stáció, egy olasz tábornok aki sírt ás, halott szomáli tisztiszolgájának. Tartozik neki ezzel, hisz oly hűségesen pucolta a csizmáját évekig. Fiore kérdésre hogy kit tisztelhet benne, nem mondja meg nevét, csak szomorúan mosolyog és sok szerencsét kívánva továbbküldi őket. Majd miután a tisztiszolga a föld alatt, és a tábornok egyedül maradt, tiszteleg a sírnak és fejbe lövi magát.
Harmadik stáció, egy tábori kórház, ahol egy sebész érzéstelenítés nélkül amputál lábakat és azzal szerez örömet a csonkoltaknak hogy a levágott lábaikról azért odaadja a bakancsokat. Fiorénak elmondja, ez Kara-Bel Karim, ahová vezényelték őket, de ez a parancs már nem aktuális, mert Fuqába kell menniük, jön értük egy teherautó reggel. A sebész amúgy az angolokat várja, mert nekik van kötszerük meg gyógyszerük. Itt van a félvak aknavetős Tarozzi is aki inkább a századdal tart.
Negyedik stáció. Hajnalban mennek hát kocsival, még a kipufogón is olaszok ülnek. Fáradtak kissé, így csak későn veszik észre hogy egy portyázó brit Hurricane kezd feléjük ereszkedni, Nosza ugranának le, de a sofőr csak nyomja a gázpedált, és neki lesz igaza mert a közelben egy barlangba vájt óvóhely. Csakhogy őrt áll előtte egy makulátlan egyenruhás őr, és be nem eresztené őket, mert tilos és kész ! Mit nekik, sivatagi veteránoknak ez a macskajancsi, benyomulnak hát. Az óvóhelyen pedig, tisztára mintha karikatúrákból léptek volna elő, egy csomó csicsás túldíszített egyenruhás olasz főtiszt. Persze húzzák a sok szakadt baka láttán az orrukat finnyásan, de a bombatámadás alatt azért megférnek. A bombázás után kiderül hogy csak a teherautót lőtték szét, de a főtisztek még arra sem képesek hogy a sérülteket elvigyék dzsipjeiken. A legcsicsásabb azért tart biztató szónoklatot hogy az olasz katona nem érzi a sebet a fáradságot, csak harcol bátran, aztán alászógája, elhajtanak.
Fioréék meg baktatnak tovább. Útközben látnak mindannyian délibábot, meg lesz részük egy kiadós esőben is, mindezt aláfesti szomorúan vontatott arab rai-zene, Cheb Khaled stílusában.
Találkoznak egy motoros futárral aki a sivatagban tévelygő más alakulatokat próbálja összeterelni. Közli a századdal hogy Fuqa elesett, Mersa-Matruh a következő ahová menjenek. Az említett helyiség még 100 kilométer, morogja Rizzo őrmester. Nincs mit tenni, éjjelre megállnak egy tuareg sírkertnél. Kis kőfal veszi körül, itt éjszakáznak. Illetve nem mindenki, mert Rizzo közli, temetőben aludni szerencsétlenséget hoz, így a rosszabbodó állapotú Fioréval és Serrával kimennek a sziklák közé. Igaza lesz, de hogy kinek lett szerencséje és kinek nem, ez vitatható. Zúgásra ébrednek ugyanis az éjszaka közepén. Mint két sivatagi dzsin, két brit Brenn lánctalpas jelent meg a temetőnél, és némi tárgyalás után elhajtották a század maradékát hadifogságba, Indiába teát szedni.
Hárman maradtak.
Szegény Fiore százados nagyon rosszul van. Már azt se veszi észre hogy elesik, Rizzonak kell tovább cipelnie. Serra előrerohan, és észrevesz néhány roncsot. Itt megpihennek. Az őrmester egy autót próbál beindítani, Serra egy távolabbi motorkerékpárt próbál berúgni, neki lesz szerencséje. Kiabál lelkesen hogy szálljanak fel mind, és hajrá ! Fiore százados azonban a legszomorúbb olasz tekintetet veti Rizzora és a fejét ingatja. Parancsa, hogy Serrával ketten szálljanak motorra őérte meg küldjenek majd teherautót. Rizzo érti, odamegy Serrához és közli a parancsot, menjen a srác egyedül a motorral, kevesebb súllyal tovább jut. Ők megvárják. Közlegény fogadkozik hogy visszajön, csak tartsanak ki, aztán nekihajt a sivatagnak zokogva....
A film az olasz háborús emlékműnél ér véget, fehér márványtáblák ezrein az elhunyt katonák nevei és rangja, szoba szoba után. Sok táblán azonban csak az Ignoto-Ismeretlen szó látható.
Utóirat 1: Írásom egy korábbi változata már megjelenhetett, valamikor rég, a Had és Rendvédelmen, ajánlom azt is olvasásra (ha van még olyan aki háborús témákat szereti, és még nem ismeri)
Utóirat 2. Az olasz hadsereg második világháborús teljesítményéről nagy divat lekicsinylően gúnyosan nyilatkozni, még nálunk is. Oka ennek talán az ismeretek hiánya ? Igaz ami igaz a legtöbb netes írás olasz nyelvű, ami megnehezíti az ismeretszerzést. Van azonban egy angol nyelvű (és angol anyanyelvű által szerkesztett) honlap, amely ezt a hiányt igyekszik pótolni. Ajánlom minden érdeklődőnek a Commandosupremo honlapot.
2019. november 1
2019. november 1
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése