Magyar időminisztérium – Ötödik fejezet – 2019 március 21 - Csapatépítés 1.

Már az irodában ültek, amikor Martin felpillantott.
-Na végre, megjöttek a többiek is, a társai !

 
Minden jog fenntartva. Az itt megjelenő karakterek, ötletek, történetek a saját szellemi munkám gyümölcsei, saját tulajdonom, felhasználni, egy esetleges valóban megvalósuló Magyar Időminisztériumban, csak az Én megkérdezésemmel, beleegyezésemmel lehetséges..

Elsőként egy komor fekete öltönyös lépett be ugyanolyan komor arccal. Őt egy karcsú harmincas szőke nő követte, amolyan Magabiztos Középvezető-típus. Majd belépett Tyúkodi pajtás, és Hangay Milli személyesen.

-Na kérem akkor bemutatok mindenkit azoknak, akik még nem találkoztak volna.. A nevem, Martin Kálmán, államtitkára, igazgatója vagyok a Magyar időminisztériumnak. Jobbkezem, Tarr Ernő, a műveleti igazgató, ő felel a biztonságért is. - ő volt a fekete öltönyös, majd a szőke nő felé intett – József Irén, hírszerzés és újak felvétele.. Önök pedig, az új csapat, ismerkedjenek meg, Csejkőy Márton strázsamester, 1708-ból, Rákóczi fejedelem seregéből, Várnagy Borbála kisasszony, történész és irodalmár 1899-ből, Budapestről. És szintén Budapestről doktor Harta Gyula, rohammentős és sebész, 2019-ből.
m_5_1_1.jpg
Gyula biccentett, Csejkőy felpattant, és kucsmáját megemelve meghajolt. Várnagy csak mosolygott mindkettőjük felé. Arcukon látszott, már ők is feldolgozták az első sokkot, és várják hogyan folytatódik is ez a kómás álom.

- Ernő és Irén biztos részletesen elmondta, de nekem is meg kell kérdeznem, hivatalos formában, tudják miért is vannak itt, és mire kérjük fel önöket?

Csejkőy válaszolt elsőként:
- Megvédeni Magyarhont és történelmét holmi latrok ellen, kik bajt kevernének, és zavarosban halásznának..

Borbála is bólintott
- Egész életemben erre vágytam, hogy megismerjem a magyar történelmet..és az irodalmat, gondolom erre is lesz lehetőség. És ha ezt bármi hamisítás fenyegeti, számíthatnak rám…
- Nos igen, a fő feladatunk, vigyázni arra hogy meg ne változzék, mind ahogy az eredetileg volt.. Felmerülhet mindjárt a kérdés, de hiszen ha tudunk utazni visszafelé, akkor lehetne így jó irányba is terelni azt a sok rosszat ami történt velünk, nem igaz? Mindjárt meg is válaszolom ezt, cseppet sem biztos, hogy egy változtatás jobbá tenné a jövőt…

Ernő folytatta:
- Kiszámíthatatlan következményei lehetnek annak, ha valaki olyan ember marad életben akinek meg kell halnia. Vagy ellenkezőleg, eltűnik hamarabb mint a történelmi szerepe igényli. Szóval helyesebb ha inkább úgy hagyjuk ahogy történt, ahogy a Minisztériumban archiválva van.
- Ez most persze hihetetlen, de higgyék el, tudjuk mit beszélünk.. ezeregyszáz év alatt összegyűlt némi tapasztalat, és tanulság.

Borbála jelentkezett, hogy kérdése van:
- Tehát nem változhat a múlt, ezt értem, de mit szólt a Minisztériumhoz az elmúlt ezer…. akarom mondani, már ezeregyszáz év bármelyik államfője? Hisz nem kevesen rossz véget értek.
Csend támadt. Majd Martin megszólalt:
- Nos a kérdés jogos, tudják, a Minisztérium működése nem.. csak a nyilvánosság elől van titokban tartva... Úgy láttuk jónak, ha nem pazaroljuk az ország vezetőinek szűkös idejét feleslegesen, ugye értik..
Borbála és Márton némileg zavartan nézett, Gyula azonban felnevetett.
- Én értem, nem mind lettek tájékoztatva a Minisztérium létéről.. igaz? De azért bizonyára tudtak róla többen is, hisz támogatás, fenntartás azért kellett?
- Őőő, igen persze, hisz I. István király aki alapított minket ő tudott róla természetesen.. és felismerve a fontosságát, támogatta is bőkezűen..
-És még?
- Nos… Mária Terézia királyné, uralkodása második szakaszában tett egy megtisztelő, és támogató látogatást..
- Hogy ki? - kérdezte Csejkőy – Már az ön kora utáni, nagy uralkodó lesz- súgta Borbála.
- Ez kettő. És még kik?
- Nos.. mások nem tudnak róla…
- Azt akarja mondani kegyelmed, kancellárius uram, hogy az ország sok-sok koronás fői nem tudták, hogy mily fontos hivatal is működik itten? Ezeregyszáz éven át?

Síri csend támadt, nem első alkalommal… Ernő sietett a határozott válasszal:
- Meg kell érteniük valamit. Egy ország vezetőjévé válni, az még nem jelenti az erkölcsi kiválóságot, és a felelősségteljes viselkedést is. Tapasztalták ezt mindhárman, saját korukban is. Azért is titkoljuk el a Minisztérium létezését és lehetőségeit, hogy ne vigyük kísértésbe ezeket az embereket. Ne akarják mindennapi kis előnyökre, vagy beláthatatlan következményű változásokra felhasználni.
m_5_4_4.jpg
- Vannak minden korban, és kormányban kapcsolattartóink, a tisztviselők közt, akik értik működésünk fontosságát, és a maguk háttérbeli módján, fenntartják a támogatást.. Nem csak anyagi, hanem egyéb szolgáltatások terén is értve ezt.

Gyulának egyre jobban tetszett ez az álom, bízott benne, ébredéskor is emlékezni fog rá. Márton lenyűgözve hallgatta a kancellár szavait, magában imádkozva hogy nem holmi boszorkányságban van része. Borbála is csendes volt, elkötelezettsége csak megerősödött a hallottak után, hogy nagy és magasztos dolgokban vehet részt, amiben nem sokaknak jutott rész.

- Nos, ennek a titoknak, és a történelmünknek megőrzésére lesz szükség az önök új csoportjára. A Kapuk Folyosóján keresztül utaznak vissza abba a korba ahová épp kell, és állítják helyre azt amit kell. Úgy döntöttem, mivel történelmi ismeretek tekintetében Várnagy kisasszony a legképzettebb, őt nevezem ki az új csapat vezetőjének.

Csejkőy Márton felemelte egyik úját, közbevetőleg
- Már bocsánatot kérek. Nem kétlem hogy sok tudás birtokos a kisasszony. De veszélyes feladatokra vállalkozunk, és nem egy gyenge nő, hanem egy katonaember alkalmasabb vezető ilyenkor. Már az én véleményem, és tapasztalatom szerint.

Borbála segélykérőn nézett Irén felé. A szőke dáma azonban – aki időközben már átöltözött egy rém merész, testhezálló ruhába amely megmutatni hagyta lábait térdtől, és karjait teljesen - csak némán állt. Tekintetével azonban mintha azt üzente volna vidáman: „neked kell megoldanod, ez a te csapatod..” .

 Borbála nagyot lélegzett:
- Csejkőy uram… Már megbocsásson, de nem gondolom hogy a veszélyes feladatok vezetésére alkalmatlan volna női személy. Nagyon is alkalmasak tudunk lenni, ha van képzettségünk, és lehetőségünk azt megmutatni.. Vegyük a maga korából, a nagyon tisztelt Rákóczi fejedelem édesanyját, Zrínyi Ilona úrnőt például. Ha kegyelmed ugyanezt mondta volna neki, Munkács ostroma közben, ugyan milyen véget ért volna az a történet?

Csejkőy egy pillanatra csak nézett meglepett szemmel, de a csapatvezetés kérdése ezzel lezárult.
- Ami a lakhatásukat illeti, Gyula és Borbála a saját korukban, lakásukban ez megoldott. Márton, ön viszont saját korában halott, kivégezték…

Gyula és Borbála döbbenten néztek Csejkőyre, aki szomorúan bólintott. Martin folytatta:
- Önnek ezért, ötven évvel később, 1758-ban biztosítunk szállást, van a korabeli Minisztériumnak Pesten, a Búza téren egy lakása. A kor nem sokat változott a sajátjához képest, amit mégis, arról Ernő majd tájékoztatja. Megfelelőnek fogja találni, onnan a csónakhídon át jön dolgozni. De nem a korabeli Minisztériumon keresztül, hanem közvetlen az 1758-as kapun át, 2019-be... Amelyikből kilépett, ugyanabba lép vissza. Megkérem nyomatékosan, kerülje a korabeli Minisztériumiakkal a kapcsolatfelvételt, és úgy általában a korabeli budaiakkal és pestiekkel is.. Nem lenne jó, ha több korból is készülnének önről feljegyzések… Bejárniuk ugyanúgy kell, mint egy rendes munkahelyre, a nap kezdetén, ha vészhelyzet van, akkor pedig azonnal.

Borbála kérdezett megint:
- S hogy leszünk értesítve? Nekünk, az én koromban már van apámnak telefon-előfizetése, de Mártont Budáról Pestre hírnökkel..
- Remek kérdés! A legmodernebb 2019-es technika lesz segítségünkre, a mobiltelefon !
S Martin kancellár három kis tárgyat tett eléjük.
- A mágikus tükör, mint a börtönben ! Ezen keresztül beszélhetünk?
- Ez valami új magyar találmány, távbeszélő ? Puskás Tivadar világraszóló találmányának továbbfejlesztése ?
- Ezt nem hiszem el… Időmobil Magyarországon..
- Igen, időmobil, részben igen, a távbeszélő nem magyar továbbfejlesztése vezeték nélkül, és nem, nem mágia, hanem tudomány. Varázslatok nincsenek kedves Márton, azt hívjuk csodának amilyen tudománynak, még nem értjük a működését.. - Martin igazgató láthatóan büszke volt erre a mondásra - A működéséről gyorsan annyit, hogy van minden ilyennek egy saját sorszáma, és ha a saját készülékük lapján azokat a sorszámokat nyomják meg.. így... akkor azzal tudnak beszélni akinél van a másik készülék…

Megszólalt Irén is, Gyulához fordulva:
- Teljesen normál érintős mobil, de az időn keresztül úgy lehet telefonálni, hogy a hívott szám elé be kell ütni azt az évet hónapot és napot, ahol éppen a hívott tartózkodik.. A Minisztérium számai azonnal hívhatók, a mobilok mindig nyilván tartják ezt, frissülnek.
- Fantasztikus.. mennyi a limit, hálózaton kívül, és az adatforgalom ?
- Elméletileg korlátlan, de ne essél túlzásokba. Van viszont területi korlát. Éspedig ez az időmobil csak ott használható, csak ott kap hálózatot ahol abban az időben Magyarország államfője illetékes. Ez ugye sokáig az Ezeréves Határokon belüli terület, de például Nagy Lajost miután lengyel királlyá is koronázzák, 1370ben...-
- Akkoriban három tengerpartunk is volt – szólt közbe áhítatosan Borbála.-
- Valójában csak egy, Lengyelországnak nincsen, Moldva pedig csak hűbéres… nos, ekkor, 1370-től 1387-ig a korabeli lengyel területeken is használható, amíg ugyanaz az uralkodó.
- Hasonló a helyzet a Habsburgokkal – vette át a szót Martin – Amikor egy Habsburgot választunk a magyar királynak, aki mondjuk Német-Római Birodalmi császár is, akkor a mobilok használhatók minden tartományban és országban, ahol ő az uralkodó. Kivétel II. József, aki nem koronáztatja meg magát magyar királynak hivatalosan, hogy ne kössék meg a kezét a rendi alkotmányok..
- Kit? - kérdezte Márton – Ő is a maga ideje utáni, Mária Terézia fia, a kalapos király...majd részletezem később - válaszolt Borbála.
- Kérdés?

Gyula jelentkezett:
- Nekem, államtitkár úr. Ez az uralkodótól függő területi-korlátos hálózat, ez hogyan lehetséges?
- Nem tudom. És a technikusaink sem tudják. Előadnak ugyan valami technoblalblát amit nem értek, de biztos hogy ők sem. Nem értjük az okát de használjuk boldogan.
- Áhá !- emelte megint fel úját Márton - Akkor mégiscsak csoda !
- Tessék?
- Maga mondotta az elébb kancellárius úr, hogy azt hívjuk csodának, ami tudományt nem értünk még. Hát akkor ez épphogy egy csoda ! - jelentette ki Márton elégedetten.
m_5_3_3.jpg
Síri csend támadt, immár harmadszorra. Martin csak ült dermedten, Ernő arca rezzenéstelen maradt, de Irénnek hátra kellett lépnie, hogy leplezze néma nevetését..

- Nos lehetséges - vágta ki magát Martin a veremből. - További kérdés még?
Megint Borbála jelentkezett:
-Nekem van. Ha már az országokról és határokról esett szó, miféle országé az ott a falon? - s már oda is lépett kíváncsian Magyarország 2019-i évi államigazgatási térképe elé.

2019. november 9

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése