A harmadik filmnél is maradunk Észak-Afrikában, csak 1 évet lépünk megint, 1943-ban vagyunk. A most következő a németellenes francia hadseregeben harcoló észak-afrikai arab és egyéb katonáknak állít emléket. Forró és kevéssé ismert egy téma ez, az volt 2006-ban is és manapság is az. Nem árt ha erről is megtudunk némi újat. Hosszú poszt és a posztvégi utóirat is hosszabb.
Afrikai toborzású csapatok már régóta szolgáltak francia zászló alatt, és nem csak saját kontinensükön. Nagy számban vetették be őket már az első világháborúban is, francia területen, az első marne-i csatától kezdve Verdunon át sok helyen. Aztán eljött a második világháború, és az európai francia csapatok nagyon beégtek a németekkel szemben. Letették a fegyvert és hazamentek, vagy éppenséggel az angolszászok ellen kezdtek harcolni. ( a Dunqerkue-nél kimentett 100,000 francia katona nagy részét napokon belül visszahajózták még francia kézen levő kikötőkbe.) De Gaulle-nak, aki meg akarta mutatni hogy ő igenis számít valamit a náciellenes koalícióban, nem sok katonája volt. Egészen addig míg a britek és amerikaiak fel nem szabadították Marokkót, Algériát és Tunéziát, nem volt bőséges bevethető emberanyag a trikolór alá. Na de ezután!
A filmet Rachid Bouchareb algériai származású francia rendező készítette, és megnyerte főszereplőnek több észak-afrikai származású francia előadóművészt, színészt. Számunkra legismertebb Samy Nacieri, aki már akkoriban is túl volt legszebb napjain. A film zenéjéhez is észak-afrikai előadók írtak számokat, mint például Cheb Khaled, algériai rai-mester. A felvezető képsorok szép archív, 30-as évekbeli filmek Észak-Afrikáról.
Filmeshogyvolt indul...
Algéria 1943 - Felhők közül tekintünk le eleinte egy kis agyagfalú városkára, aminek utcáin egy lelkes arab törzsfőnök Franciaországnak toboroz katonákat, énekelve-táncolva. Hogy Franciaország az anyjuk, a hazájuk, és fel kell szabadítani meg hasonlók – de tényleg. Tódulnak is a fiatalok, köztük egy Said nevű, kissé mamlasz arcú srác. Őt anyja elsőre visszatartaná, mert hát a nagyapja is így ment el 29 éve, vissza nem jött. De a srác szerint nem lesz baj, csak imádkozni kell érte, és kész. Fel is száll sok más fiatallal egy, már amerikai segítségként kapott teherautóra és indulás.
Marokkó 1943 - A híres szpáhi lovasság (megannyi Rejtő regényből ismert) robog egy völgyben, ahol friss toborzású berber hegylakók (a goimiers-ek, újra csak Rejtő) sorakoznak. Egy francia tiszt lóháton végigléptet előttük, az egekig dicséri őket, hogy ők a legjobb katonák, meg minden. Aztán arra is kitér, hogy a portyákon élelmet szerezni szabad, de nőkhöz nyúlni tilos, értem? Már persze francia területen, ha majd odaérnek. (korabeli szövetségei jelentések, és háború utáni olasz neorealista filmek szerint azért történtek durva erőszakos dolgok ) És szolgálják büszkén Franciaországot, és az meghálálja majd nekik ezt. A berberek csak néznek, köztük két testvér, Larbi, aki hazamenne inkább, és Yassir, aki Larbi házasságára gyűjtene itt pénzt, ő ezért állt be.
Yassir és Labri.
Vissza Algériába, egy francia őrmester szakaszvezetői tanfolyamon oktat egy csomó arab fiatalt, mert altisztekből is nagy ám a hiány. Köztük van bizonyos Abdelkadir nevű is, aki közben a kint gyakorlatozó legénység lelkes nótáját hallgatja. Éltetik Franciaországot és meghalnának is érte meg hasonlók, mindezt amerikai egyenruhában és sisakban, mert francia hadianyagból is nagy ám a hiány De Gaulle seregében.
Olaszország 1944 - Megint magasból tekintünk alá egy zöld tájra, egy felhő vonul át, árnyékot vetve, A filmben egyébként ezzel a felhők-árnyéka-vonul-tájon-fentről montázssal jelzik, hogy új és új hadszínterekre térnek át hőseink. Szép és költői is, a katonák úgy tűnnek el a háborúkban mint árnyék, csak a föld marad az örök amin harcoltak és átvonultak.
Itt vonul az új szakasz is, a 7. Algériai Lövészezredhez utánpótlásnak. Abdelkadir vezeti őket, már tizedesként, a csapatban van egy algériai-francia tizedes Leroux, egy Messaoud nevű nyakigláb fickó és a mamlasz Said is. Útközben elhaladnak Yassir és Labri goumier csapata mellett, nem túl barátságos pillantásokat vetve egymásra. Az algériai parasztok és a berber hegylakók nem baráti rokonok. A célszázadnál Martinez őrmester fogadja őket, meg egypár régi, harcedzett arab katona. Utóbbiak kiröhögik az újoncokat. Martinez sincs oda értük, Abdelkadir már azzal rosszul indít hogy tisztelegni akar neki, pedig a fronton ez tilos !A német mesterlövészek alig várják hogy tiszteket lőjenek ki, értve? ! Majd megtekinti az állományt, Messaoud elnyeri tetszését mert pontosan lő, ő kapja meg a zsákmányolt német távcsöves puskát, ő lesz a mesterlövész. Said viszont bal kézzel, szerencsétlenkedve vesz át egy gránátot, amivel ki is biztosítja, az őrmester dobja el messzire, ahol biztonságban felrobbanhat. Az ilyet egy puskatusos gyomrossal büntetik a fronton, kap is Said belőle. Abdelkadir megint hibázik, mert védeni akarja, hogy még nagyon újonc, de Martinez közli, itt ő dönt, élet-halál dolga ez. Aztán eligazít, holnap egy magaslatot kell elfoglalniuk, a két tizedesnek vezetési tanácsot ad. Ha szorult a helyzet, gyújtsanak rá egy cigarettára, ez megnyugtatja a katonáikat, hogy vezetőik nem idegesek.
Leroux és Abdelkadír tizedesek.
Este a táborban Abdelkadir még mindig Said dolgán morog, hogy nem kellene verni a katonákat, milyen ez már. A régi arab harcosok leintik, ismerik ők Martinezt már Tunézia óta, ilyen vezető kell ide. De a holnap az holnap, akkor megtudják az újak is, milyen is katonának lenni. Said csak les maga elé, Abdelkadir próbál lelket önteni belé, olyan lelkes beszéddel, hogy egyenruhában ő is egyenlő velük, mert ez a hadsereg itt nagy lehetőségek vannak mindenkinek! Ő ebben hisz.
Hajnalodik, gyors mosdás, ima Mekka felé, majd indulás fel a hegyre. Lövészek egy hegygerincen, a berberek egy hegyoldalon, mint fekete hangyák.
Aztán, rákezdik a németek is, hegycsúcsokon kiépített lőállásokból, golyószóró, kis aknavető, minden ami kell. Főleg a berberek kapnak az ólomból, de Martinezéket is megbénítja a tűz, mindenki fedezékbe húzódna. Ami nem jó, mert így helyhez kötik őket és egyenként ki lesznek lőve, mozogni kell, támadni. Az egyik öreg katona próbálja is kimozdítani az újoncokat, de egy akna telibe találja, keze-lába sem marad. Épp ez az ami Abdelkadirt magához téríti, továbbot vezényel Saidnak és Messaoudnak, rohamoznak.
Közben a távolról távcsövező francia tisztek úgy vélik, bemérték a német lőállásokat, megadják a koordinátákat tüzérségüknek, az pedig becsülettel oda is pörköl. Igaz, eddigre már az algériai lövészek és a berberek egész közel jutottak a németekhez, így ők is kapnak belőle.. De a németek állásai megtörve, így lehet rohamozni tovább. Martinez szakaszában újabb érzékeny veszteség, egy másik öregkatonáját, Alit találta telibe egy sorozat. Van egy gépfegyverállás, ami túl jó helyen van, mindenkit földre szorít. Said gondol egyet bal kézzel elővesz egy kézigránátot, majd - csak akciófilmekben, valóságban soha mozdulattal, - fogaival tépi ki a biztosítót és telibe dobja a lőállást. Roham tovább, be a német állások közé, közelharc. Itt aztán Martinez egy jól irányzott lövéssel megmenti Saidot egy, már fölé kerekedő némettől.
Messaoud, és Martinez őrmester.
Yassir és Labri közben elkezdenek német órákat, gyűrűket és aranyfogakat gyűjtögetni, amin Abdelkadír – friss sikerétől magabiztosan - felháborodik. Össze is verekszik a berberekkel, de egy közelben robbanó német bomba emlékezteti őket, ki is az ellenség. Majd sikerül elérni a hegytetőt, kitűzni büszkén a trikolórt, a francia főparancsnok elégedetten szív cigarettájába, megérte olyan közel ágyúzni a saját csapatokhoz. Csata után a sebesültek és holtak elszállítása van soron, öszvérháton mert csak az bírja a hegytetőt. Egy francia haditudósító lelkendezik, hogy az első francia győzelem 1940 óta, meg visszaszerezte az ország a szövetségesek tiszteletét. Meg hasonló nagybetűs GLOÁR. A nap lezárásaként is ima következik, de most a halottakért. Majd a temető, a sírok többségén fejfa van csak, muszlim szokás szerint, kereszt csak kevésen.
Kikötő, behajózás valahová. Said kopogtat Martinez kabinjánál, megköszönni a mentő lövést. Martinez harapós, elvesztette régi jó embereit, csak újoncai vannak. Szóval, ha Said hálás, akkor vegye át szegény Ali helyét, és főzze ő a kávét. Kifelé menet egy katona megkérdi Saidtól, mit tudott meg, mikor mennek haza. Az meg, a mamlasz, azt mondja hamarosan. Hát, utáni fogják őt hamarosan..
Said a mamlasz.
Itt jegyezném meg, hogy nem véletlen csinál mindent bal kézzel Said. Az őt alakító Jamel Debbouzze színész-komikus még 15 évesen egy vonatbalesetben vesztette el jobb kézfejét. Elismerés illeti mert így is felküzdötte magát a szórakoztatóiparba, és mert elvállalta egy nem könnyű háborús film egyik főszerepét. De, vetném ezt is közbe, azért ki lehetett volna találni valamit, hogy nem állandóan egész alakos jelenetekben mutatják, vagy egy műkézzel segítik. Mert így, állandóan zsebre tett jobb kézzel olyan látni, mint aki végigzsebhokizta a háborút Monte Cassinótól, a Vogézekig... Vissza a hajóra.
Mert itt csúnya konfliktus alakult ki. Kajaosztáskor a francia szakács nem engedte hogy egy szenegáli lövész ( lásd utóirat.) paradicsomot vegyen az ebédhez. Mert az feketéknek nem jár. Abdelkadirt felháborítja ez a megkülönböztetés, és közbelép, vita lesz, dulakodás. Megjelenik Martinez is, szétválasztja a verekedőket, a szakácsnak odaveti „ Te főzöl, ők harcolnak”. De nem engedi ő sem a paradicsomevést a szenegáliaknak és algériaiaknak. Abdelkadír erre dühösen az egész láda paradicsomot összetapossa, ha ők sem akkor más sem ! Ok, az őrmester érzi, ide magasabb rangú kell, elmegy egy tisztért. Aki viszont nagyon elhomályosult, sosem volt még dolga gyarmatiakkal.
- Hogyan szólítsam őket őrmester? Bennszülötteknek?
- Azt inkább nem javaslom uram.
- Akkor muszliomoknak?
- Az sem lenne helyénvaló..-
- Maga ismeri őket, mit javasol?
- Mondja azt hogy emberek.. - így Martinez, aki pedig nem egy PC ember.
Egy jó tizedes kiáll az embereiért.
Abdelkadír érvel, a német golyó az nem válogat, mon capitain, ezzel nehéz lenne vitázni. A tisztnek van annyi józan esze, és parancsba adja, amíg van paradicsom mindenki kap belőle. Aztán a következő percben a főparancsnok szól a hangosbeszélőn, örömmel közli, hogy mennek Franciaországba, oda vezénylik őket, mindenki éljenez, énekel, tisztek, őrmesterek, algériaiak, goumierek, szenegáliak, torkukszakadtából. És már hajóznak is, szép amerikai csapatszállítókon a szép provence-i partok felé.
Lá lálálá-lá, Lá lá lá lálálá-lá.
Provence 1944 augusztus - Partraszállás, gyaloglás a cserjésben, Saidnak leesik hogy itt más a föld és a növény, ez francia föld. Bevonulás a dél-francia városba, Marseille-be ahol a lakosság nagyon hálás, ünnepelnek, ölelnek mindenkit, berbert, algériait, szenegálit franciát. Messaoud hamar össze is ismerkedik egy lelkes francia honleánnyal, Iréné-el. Said is próbálkozik ilyennel, de rá csak mosolyognak kedvesen, alig beszél franciául, és nem egy hősies hadfi a kinézete ugyebár.
Irene és Messaoud.
Este utcabál, marokkói síppal dobbal, hegedűvel, mindenki táncol. Kivéve Messaoud, aki Iréné lakására ment fel, először lát villanyos, lepedős európai otthont belülről, tetszik neki. Meg Yassir és Labri, akik franciáknak Vaskereszteket, és kiváló német órákat kínálnak eladásra. Majd látogatás egy templomban, ahol Labri kiürítené a perselyt, de Yassir leállítja. Ne már, ez Isten háza. Isten pénze, bűn ! Azon azért elgondolkoznak, hangosan, hogy amikor gyerekkorukban a francia katonák kiírtották törzsük egy részét, na azt úgy hívták, pacification, azaz béketeremtés.
Reggel van, Iréné és Messaud búcsúznak, a férfi megígéri hogy visszatér, de legalábbis ír amikor csak tud. Said a körletben bolyongva meglátja Abdelkadirt aki olvas, nagy csuda ez neki, mert ő írástudatlan. Látja ezt Martinez is, és odainti őket. Abdelkadír a Szakaszvezetői Kézikönyvet olvassa, mert szeretne őrmester lenni. És megint nem bírja szó nélkül hagyni, azt ami bosszantja. Felolvassa azt a részt mely szerint akit írástudatlan soroznak be, azt meg kell tanítani kiképzés közben írni-olvasni. Az arab katonákat azonban még nem tanították meg erre, tudja az okát őrmester úr? Martinez inkább Saidot kérdi, akar-e tudni olvasni, a mamlasz meg sajnálkozva közli, hogy már ez neki késő, meg mit is olvasna ő? Martinez visszanéz Abdelkadirra, nem szól semmit, csak vág egy grimaszt, na itt a válasz, tizedes.
Rhone völgye 1944 október - (és nem a Rajnáé, elképesztő hogy magyar fordításban hányszor keverik ezt a két folyót…) Felhők, árnyék, táj. Vonulnak északnak, közben Abdelkadirnak Messaud lelkendezik Irénéről, hogy itt marad vele ha vége a háborúnak. Aztán Saidon gúnyolódik a szakasz, kezdik női néven Aicha-nak szólítani, hátha egyebet is tesz tisztiszolgaként mint kávét főz. Kaszárnya, Said tesz egyebet is, vasalja az őrmester egyenruháját, és titokra derül fény. Talál egy gyerekkori fényképet Martinezről és anyjáról, de a nő az bizony arab, nem francia… Kint az udvaron Martinez vitázik egy csomó európai francia katonával, akik szabadságra mennek, mert ők Marseille óta harcolnak. Na és kérdi Martinez, mi meg Tunézia óta, mégsem engednek haza minket, de csak gúnyos nevetést kap, az európai franciák nem tartják sokra a gyarmati franciákat, sem. Ezen az őrmester dühöng, Said meg bizalmasan megkérdi tőle, arabul, hogy neki is hiányzik-e az anyja. Őrmester egyenlőre csak mérgesen néz vissza, a titok még titok.
Körlet, Messaud jön mérgesen, megint nem kapott Irene-től levelet, pedig ő írt neki nem egyet. Dühét így Saidon vezeti le, megint Aicha-nak gúnyolva. De a mamlasznak is elege lett, és hirtelen ott a kés a nyakigláb torkánál.. Őt ne merje sértegetni senki se ! Abdelkadir nagy nehezen választja szét őket, elküldi Messaoudot, De Said nem köszöni ezt meg neki. Kigúnyolja hogy az könyveket olvas, és közli, itt csak az őrmester veszi őt emberszámba.
Said nem hagyja magát.
Vogézek 1944 november - A francia ezredes azzal biztatja a szenegáliakat és algériaiakat hogy itt az erdőben keményebb csata lesz mint Olaszország volt. De ki kell tartaniuk még ha meg is halnak. Csata, előrenyomulás a fenyvesek közt, páran tényleg meghalnak, pihenő a bombakráterek közt. Martinez dühös megint Abdelkadirra, Saidot meg visszavezényelné a törzshöz állandóra, de a mamlasz nem akarja otthagyni a frontot. Messaoud meg közben Leroux tizedessel beszélget, hogy miért nem ír neki Irene. A francia jó fej srác, a mesterlövészt azzal biztatja, hogy majd kitüntetésekkel megy vissza Irene-hez. Amúgy azért nem kapják meg egymás leveleit, mert a francia hadsereg postázójában elolvassák, kinevetik, és cenzúrázzák a leveleiket. Már a lány is keresteti a férfit, pontosan megadja melyik alakulatnál szolgál, de neki csak ígérgetnek a hatóságok.
Franciaország katonái, Vive le France !
Tél van, és Martinez hiába érvel az ezredesnél, hogy a gyarmati katonáknak ez nem jó idő, és már másfél éve nem jártak otthon. Mert a hajók, azok csak idehozni tudják őket, hazavinni azt nem? Na meg az előléptetések, franciák kevesebb idő után már előrébb járnak. És pont Abdelkadirért érvel, hiába. Az algériaiaknak legalább amerikai bakancsuk van, de a szomszéd alakulat a berbereké. Ők még mindig a sivatagi-trópusi egyen-szandáljukban vannak, itt a hóban, Labrinak lefagy pár lábujja, úgy tartják az állásokat, Leroux és Messaoud egy német halott zsebeit ürítik ki, de családi fényképeit azt visszateszik azért. Martinez, Abdelkadir és Said őrjáraton, ágyúlövedék robban felettük, de nem repeszt szór, hanem ékes arab írásjelekkel náci PR hullik az égből. Martinez parancsot ad, ( ha már tud olvasni ugyebár..) a tizedes olvassa fel a sok jóval, köztük német oldalon megbecsüléssel, és szabad Afrikával kecsegtető írást. Az így is tesz, de megnyugtatja az őrmestert, ő De Gaulle-nak hisz.
Aztán visszavonják őket egy határszéli kisvárosba egyenruhacsere, a berberek is kapnak végre zoknit és bakancsot. De jött előléptetés is az Algériai Lövészezredhez, Martinezt főtörzsé, Lerouxot őrmesterré. Abdelkadir nem kapott csíkot. Messaud nem kapott levelet, ez kezdi ki idegelni kissé őket. Csak Said elégedett a helyzettel. Martineztől kap egy szivart, meg egy pohár whisky-t megünnepelni az előléptetését, és a srác erre elbízza magát. Bizalmaskodva elmondja, hogy tudja hogy az főtörzs is arab születésű ám. Martinez szeme felvillan és halálos fenyegetések közt kidobja.
Itt álljunk meg pár gondolatra. Ez az identitás-letagadása dolog sajnos nincs jobban kifejtve miért is ilyen súlyos dolog volt akkoriban. Meglehet akik Franciaországban születtek és élnek, jobban értik ennek a jelentőségét. De akik balszerencséjükre akár egy centivel is a Hexagon-on kívül születtek, csak találgathatnak. Egy bugyuta-szájbarágós amerikai filmben hasonló helyzetben a szereplők párbeszéden keresztül megmagyaráznák a nézőknek, mi is az a helyzet amit látnak. De ez nem amerikai hanem európai, sőt francia, ahol csak utalások vannak, sejtetések, amiket saját kultúrkörükön túl aligha ért bárki is. Ellenben a bugyuta-szájbarágós amerikai filmekkel, amiket az egész világon néznek és érthetnek.. Szóval érthető ugye, én melyik mellett vagyok.
Kultúrest, valakik szerint az az okos, ha az arab és szenegáli katonáknak a Hattyúk Tavából táncolnak balettet, az helyett hogy hazaengednék őket szabadságra. Egypáran gyönyörködnek is benne, de Abdelkadirban valami elpattant, kirohan, egy csomóan utána. Itt dühös beszédet tart, hogy elege van az egyenlőtlenségből, a hátrányból, ők vívták a harc nagy részét ! Odarohan Martinez rendet tenni megint. Vitatkozni kezdenek, a főtörzs Abdelkadir képébe vágja hogy azért nem léptettek elő arabokat, mert azok nem alkalmasak a vezetésre. Bunyó lesz, majd Abdelkadirt elviszi a katonai rendőrség. Hamar cellatársa lesz Messaoud aki vonatra akart szállni Marseille felé.
Munkaerő-Közvetítő Iroda Németországba.
Tárgyalás az nem lesz, mert a helyi polgármester túl erőszakosan követelt büntetést az ezredestől. De megemlítik neki, hogy polgármester úr nemrég még Vichy-hivő volt, nemrég még Németországba toborzott munkásokat, amíg ők ide nem értek, úgyhogy fogja be. Majd Martinezt kérdi az ezredes mi legyen, a főtörzs meg, nagy meglepetésre védelmébe veszi Abdelkadirt, dicséri. Fura egy hozzáállás, nem birok kiigazodni rajta. És ugye nem magyarázzák meg, hogy egyszer miért így, másszor miért úgy viselkedik. Hogy lefelé szidja, alázza őket, felfelé meg dicséri, védi. Az ezredes hívatja a tizedest, és közli, egy veszélyes küldetésre indulnak, csak egy század. Valami kis falut kell tartani a hegyek közt egy hídnál. Alcase a neve, és szimbolikus nagy jelentősége van a franciák számára, mert a német neve a vitatott Elzász… Harcoljanak becsülettel, és nem fogja őket elfelejteni. Abdelkadir közli, természetesen, harcolni fog, mint ahogy az elmúlt sok hónapban tette.. csak kéri, Messaud is jöhessen, mesterlövész.
Indulnak, berberek, algériaiak vegyesen, az utánpótlást öszvérek viszik. A talajmenti ködös erdőben ráfutnak többen botlódrótos aknákra, a fegyverszállító öszvérek is. Majd csönd lesz, vége. A századoson kívül sokan meghaltak, köztük szegény Leroux is, de leghangosabban Larbit gyászolja testvére Yassir. Martinez is megsérült csúnyán, úgyhogy a túlélők vezetője Abdelkadír lesz, neki kell dönteni. Ő pedig dönt, mennek tovább Alcase-ba. A többiek erre hülyének nézik. Yassir már feláldozta az öccsét, Said szerint gondoljon a családjára, Massoudnak is elege van.
De a tizedes addig erőlteti, míg belevágnak. Az utolsó élő öszvérre rakják Martinezt, és megindulnak. Hosszas séta a havas hegyekben, majd megközelítik a falut. Abdelkadir, Messaud és Yassir behatolnak, halott németek több helyen is, itt volt némi csata nemrég. De feltűnik pár francia paraszt is, öregek és gyerekek szinte, nézik egymást kíváncsian. Majd megjön Said is Martinezzel. A tizedes jelent neki, hogy ők négyen fogják védeni a falut míg ideér az erősítés, majd kimegy németeket temetni. A kis Said még közli Martinezzel, hogy reméli meghal hamar, majd megy ő is. Abdelkadirral vitatkoznak megint, a tizedes kis tartást próbál Saidba beszélni, de őt már nem érdekli semmi. Yasir és Messaud közben levest kapnak, és remélik nincs benne disznóhús, Said elmegy tehenet fejni, csendélet csata előtt. Végül leterelik a parasztokat egy pincébe, mert közelít az ellenség.
És így is lesz, reggel egy szakasz német óvatoskodik be a faluba. Hagyják is őket, mert ők négyen, négy magasabb ponton vannak, szépen, körben. Yassir posztja a legjobb, egy emeleti ablak, a főutcára szép kilátással. És nála van csak Thompson géppisztoly, ezért elsőként ő lő, sorozatot. A főutcán mindjárt kevesebb is a német, jó néhánnyal, Abdelkadir is lő párat, néhányan lemenekülnének egy híd alá, itt Said és bal kezében pisztolya várta őket. Akik pedig a faluból kifutnának, azokat Messaoud lövése éri utol. Az első támadást visszaverték, de jön mindjárt a második hullám, és Cheb Khaled hosszú, gyászos énekbe kezd.
Mindannyian Isten kezében vagyunk. Így kezdődik a 67-es szúra.
A németek kezében pedig Panzerschreck van. És nem haboznak használni. Elsőként Messaoud állását lövik ki. Nem azonnal hal meg, még kitámolyog a romok közül kábán, sérülten, és a behatolók lövik le. Mindezt Abdelkadir szeme láttára, aki új lőállásba rohan, a hídhoz, egy utcasarkon befordulva kis csapdát is állít. Yassir a főutcát lövi megint végig, de a németek már óvatosabbak, a Panzerschreck-es megússza és egy házba rohan. Yassirnak meg golyószóróval lövik az állását. Közben az első hullám holttesteit használják fedezéknek.
Said észreveszi, hogy a Panzerschreckes, átrobbantgatja az épületek falait, így kerülnek majd a hátukba ( Az utcai harcban így is kell harcolni eredményesen, nem az utcán, hanem a házakban. Így harcoltak Sztálingrádtól Düsseldorfig. ) de nem tudja pisztollyal kilőni, kirohan Abdelkadirhoz. Itt megtudja, hogy Messaoud halott, és menjen Martinezért, Yassir fedezi fentről. Said berohan, de nehezen tudja az őrmestert mozgatni, sajnos a Panzeres és szakasza is épp most ért a szomszéd épületbe, és robbantanak, a falon át… Már csak két kegyelemlövés dörrenése hangzik..
Ketten maradtak.
Tizedes gondol egyet, arabul kiabálva közli a tervét, majd felpattan és rohan az utcán. A németek előugranak hogy lőjék, erre őket fentről sorozza meg Yassir. De ez a trükk csak egyszer jön be, visszavonulás van. Abdelkadir és Yassir ugranak ki az ablakon, és futnak át a hídon. Itt éri a berbert a végzetes lövés, a tizedes hiába próbálja felvenni, már vége…
Tizedes rohan tovább, be egy istálóba, de fürgén futnia kell innen is, mert úgy tűnik a németek bővében vannak páncéltörőnek. Felfut egy létrán, innen fentről jobb a pozíciója. Behatol egy német, persze csak a földszintet kutatná át elsőként. Így Abdelkadirnak megint volt egy elővigyázatlan célpontja. De semmi szerencse nem tart örökké, már épp kilőnék, amikor is ismerős hangok, lövések. Csíkos köntösű rohamozók tömegei, megjött az erősítés, itt az ezred többi része is. Végre szilárdan tarják a falut. Abdelkadir végre kienged kissé, hogy gyászolja halottait.
De az ezredes az észre sem veszi, amikor meg jelenti hogy ő maradt életben egyedül a századából, csak beosztják egy másikba tizedesnek. De legalább a falusiak hálásak neki. Igaz, őket a haditudósító csupa fehér katonával fényképezi le. Az algériaiak és marokkóiak meg mennek tovább, Colmarba, Strassbourgba, és a Duna völgyébe.
Alcase 2004 - Roskatag öregember, Abdelkadir, botorkál az alcase-i hősi temetőben. Előbb Martinez sírját látogatja meg a keresztények parcelláinál. Majd átmegy a moszlimokéhoz, Yassir, (csak ennyi) Said Otmari, Messaud Souni, és imádkozik értük.
………………………………..
Ennyi a film. Ez sem a legnagyobb háborús filmek egyike, de nem nevezném rossznak. Inkább az érdekes, egyediek közé tartozik ez is.
Szépíti persze szereplőit, motivációikat – de hát melyik háborús emlékfilm nem teszi ezt a sajátjaikkal? A Költő is megmondta, más szemében hamarább látjuk meg a szálkát.
Belefért volna még némi karakterismertetés, némi magyarázás. A jelmezekkel hiba nincsen, amerikai francia német mint hitelesen néznek ki. A csatajelenetek is jók, tényleg bennük van az érzés hogy futsz-futsz és másodperceken múlik hogy hirtelen fejbelőnek, vagy csak mellé, és futhatsz tovább a következő golyó felé.. Igaz, az olasz csatánál az látszott hogy ezt bizony valahol Észak-Afrikában vették fel, nagyon kopár és nyárias volt a táj.
Utóirat 1. A film hátterével kapcsolatban azt kell tudni, hogy a háború után a franciák kibabráltak az arab veteránokkal. Kaptak ugyan ők is háborús nyugdíjat, de azt lakóhelyük általános megélhetési költségeinek becslése alapján számítottak ki egy összeget. Abból kiindulva, hogy a gyarmatokon olcsóbb az élet. (hát igen, más olvasatban is igaz volt ez…) Így arab veteránok hosszabb szolgálatukért jóval kevesebbet kaphattak, mint franciák a rövidebbért. Ráadásul ezt az összeget, az észak-afrikai államok függetlensége után befagyasztották, nem módosult évtizedekig. Még ha a megélhetési helyzet, és egészség rosszabbodott fokozatosan, vagy Franciaországba költözött, akkor sem. A film 2006-os megjelenése sokat változtatott ezen a szemléleten, ma már többet kapnak a - már kisszámú, még élő – veteránok, de persze nem visszamenőlegesen.
Utóirat 2. A marokkóiak által elkövetett tömeges nemi erőszak Olaszországban alaposan dokumentált, mint ahogy az is, hogy a francia hadvezetés nem tett ellene semmit. A történelmi pontosság kedvéért, ennek a gyalázatos gyakorlatnak az első engedélyezője Francisco Franco volt. Bizony, a Caudillo, a Hit Védelmezője, a mai széljobboldali-tekintélyuralmisták ikonja. Még 1934-ben az aszturiai bányászfelkelés leverésére marokkói hegylakókból álló csapatokat vetett be, és engedélyezte a spanyol bányászok feleségeinek és lányainak megerőszakolását. Majd a polgárháborúban 1936-ban Sevilla és Badajoz elfoglalása után hagyták szabadon garázdálkodni őket, Yagüe ezredes parancsnoksága alatt. Egy rádióbeszédben pedig Madrid női lakosságának ígérték ugyanezt. További részletek Anthony Beevor - A spanyol polgárháború című, alapos munkájában.
Utóirat 3 . A szenegáli lövészek nagyon régóta szolgáltak francia zászlók alatt, már a gyarmatosító harcokban is részt vettek, mert ők bírták jobban a klímát. Az első világháború európai frontjain is bevetették őket, a Balkánon, de jártak Magyarországon is. A 20-as évek elején ők voltak a Ruhr vidéket megszálló francia hadsereg egy része. A második világháborúban Dél-Franciaországot védték az olaszoktól, a fegyverletétel után tömegesen végezték ki őket hadifogságban, a fajelmélet miatt a németek. Akik Afrikában voltak, ők alkották 1941-42-ben De Gaulle Szabad Francia erőinek a nagy részét, ők foglalták el neki Brazzaville-t hogy onnan is rádiózhasson, és konferenciázzon. Végigharcolták Tunéziát, Olaszországot, Dél-Franciaországot, de Párizsba már nem engedték őket bevonulni. Ez a dicsőség Leclerc páncélosainak jutott, „ az egyetlen francia hadosztálynak amelyikben a fehérek voltak többségben” egy amerikai tábornok szerint. Őket hamar hazaszállították, de nem lett benne köszönet. A Dakar melletti Thiaroye táborban egyre elégedetlenebbek lettek a rossz körülmények, és a kicsi zsold miatt, és fellázadtak 1944 december 1-én. A válasz sortüzek és kivégzések voltak. Egy szenegáli film készült 1988-ban az történtekről, Franciaországban be van tiltva a vetítése.
2020. január 9
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése