2. Fekete-Fehér Kockás és a 75-ös Kockás Magazin.

Röpül az idő mi? Alig egy hónapon belül 4 Kockás magazinnak örülhet aki örül. Lássuk mit kaptunk most december második felében.


A Fekete-Fehér vállaltan a kimondottan felnőtteknek szóló, és retró/klasszikus képregények újságja lett. A /2-es számban Alfonso Font katalán rajzoló sorozataiból közöltek le 3 félét. Folytatódik két régi ismerős kalandja. És megismerhetünk két újat is. Lássuk.


Alfonso Font alkotásai jól visszaadják annak a kornak a félelmeit, azokat a témákat amiket a 70-es, 80-as évek (nyugat) európai képregényolvasó közönségét foglalkoztathatták, részben. Rajzai szépek részletgazdagok, kidolgozottak. Szívesen látnék más témáiból is.



A Tökéletlen Jövő Meséi sorozat 3 része figyelmeztetéseket akart közölni, az autonóm hadigépezetek, Mesterséges Intelligenciák veszélyéről. Ha szabadjára eresztjük, vagy ellenkezőleg túlszabályozzuk, teljesen rájuk bízzuk magukat, mi várható? Ne feledjük, nagyjából ennek a kornak a szülötte lesz a Terminátor témája is, és ezzel foglalkozik végső soron William Gibson nagy klasszikusa, a Neurománc is.



Kapunk két Morbid Sztorit is. Elmondom előre, két kivégzés körülményeiről szól mindkettő. Alighanem a halálos ítélet mint büntetési forma ellenzéseként jöttek létre. Hogy az Államnak végső soron van-e joga vagy sincs elvenni valaki életét, ami vissza nem vonható, ki nem javítható cselekedet végső soron? Valami ilyesmire tippelek indítékként. Amúgy a két kivégzéssel kapcsolatban az nem derül ki miért is jutott el idáig a két kivégzendő. Bűnük nem kerül megemlítésre. Így lehetnek köztörvényes gyilkosok is, de akár politikai okból halálra ítéltek is lehetnek. Akkoriban, 70-es években még ez is benne volt a levegőben, főleg ha az ember Franco Spanyolországában nőtt fel, pláne katalánként.



A harmadik Font sorozat, a Csillagok Fogságában folytatása. Az ismeretlen nevű rab hányadtatásai folytatónak, megismerhetjük kissé a közelmúltat is. És találkozhatunk az ilyen történetekben kötelezően előforduló ellenállókkal, akik úgy öltöznek – a férfiak – mintha a Hair vagy a Jézus Krisztus Szupersztár statisztái lennének. A vagány és öntudatos nőkön pedig alig van néhány ruhadarab, de főleg a kebleikről hiányzik minden takarás feltűnően – dacára annak, hogy a történet szerint a pokolian tűző naptól perzselt Földön vagyunk. Első a látvány, a történet logikája másodlagos, ez a nyolcvanas évek..

prisoners_3.jpg

Ismétlődő, legrövidebb sorozat a Canardo felügyelő. A szürreális, torz, baromfiudvarban zajló nyomozások, amelyekbe, - mint egy másik dimenzióból -átszűrődnek az Ember uralta farmgazdaság valóságai.


Folytatódik nem kevés erotikus képpel a jugoszláv szuperhős (nem paródia) utánzat, a Cat Claw azaz Macskakarmok. Hősnőnk kezdi felfedezni új képességeit, felfedezi ellenségeit is, és vállalja a sorsát.


És elérkeztünk a két nagy újdonságához a második Fekete-Fehér Kockásnak.


Az első a Corrigan. Eredetileg név nélkül, csak X-9-es ügynökként született meg, majd a hetvenes években kapta a Corrigan nevet. Garbós, vagány ír, egy amerikai ügynökség tagjaként old meg feladatokat, kalandjai is ezt az időszakot idézik. James Bond szerű rejtélyek, világösszeesküvések, mindig megmentésre váró nők. Jelent már meg kalandja magyarul, önálló albumban. A mostani sztori egyszerűbb történet. Érdekesség még, hogy a Modiesty Blaise-hez hasonlóan, ez is strip, azaz csak egy sornyi csíkokban jelent meg eleinte.

corrigan_1.jpg

A másik, egy már hírből ismert klasszikus, alkotója Hugo Pratt, világjárt újságíró, a Corto Maltese. Elsőként még az újjáalakult Galaktika Magazinból volt ismerős a neve. Ott olvastam egy rajongó írást ami elég sokat el is mondott Corto Maltese hátteréről is. Hősünk valamikor a XIX század utolsó évtizedeiben születhetett, Máltán, világpolgár, mint tengerész és mint a Földközi tenger medencéjének szülötte. Világjáró lesz hát, kalandjai főként a XIX-XX század fordulójának rejtélyei. Vannak köztük valós történelmi események is, de főleg Atlantisz rejtélye, Mu és Lemuria kontinense, esőerdőkben rejtőző ókori romok, Okkultizmus, kabbala, titokzatos írások, és jóslatok. Ez az ő világa, és ebből kapunk most egy kalandra valót.
corto_maltese_1.jpg

És ami a 75-ös Kockást illeti.


Marci a kisiskolás kalandjai folytatódnak, ami egy gyerek-Kockásban még jó is lenne.

Több egyoldalas sztorit kap Smith és Wesson a két balfék cowboy, és Herkules a hős is, aki küzd a park személyzete ellen fáradhatatlan.


Mindig Győző ismét győzedelmeskedik, és Gai-Lurion újra csak a tunya kényelmet választja alapos megfontolás után. Iznogoud nagyvezír sem jut előbbre.


Thorgal a kis viking próbatételei folytatódnak, szerencsére sorrendben láthatjuk a kalandjait, fontos az időrend.


Campbellék története bonyolódik, alighanem kezdünk közeledni a véghez a nagy leszámolásokhoz. Legalábbis most kerültek elő régi barátok és ellenségek, és új meglepő szövetségek köttettek a leszámolásra készülve. A szokásos vicceskedő.
campbell_75.jpg

Ric Hochett, az ötvenes évek francia nyomozó-riportere újra itt. A kalandok mai szemmel kiszámíthatóak, de ha belegondolunk hogy ezek 50-60 éve készültek. Nos akkoriban hatalmas szenzáció és rajongás tárgya lett, jogosan. Szép rajzok, mozgalmas akciók, jó egyedi karakterek.


És máris január, aminek közepén megjött a 3. Fekete-Fehér, és hó végén jön a 76-os Kockás.


2020. január 16.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése